Ria Ria Hungária


További fotókért kérem kattintson a fenti képre. (Fotók: KÉ. CSE. VP. VNB)

41 éve hagyta abba a közös zenélést a neves Hungária együttes, tagjai közül már csak négyen állhattak színpadra azon a koncerten, amelyre hónapokkal ezelőtt megváltottuk a jegyünket.

Autóbusszal indultunk a fővárosba június első szombatján, ahol kulturális kirándulásunk első állomásaként – a Petőfi Kulturális Programnak köszönhetően – egy díjmentes Szépművészeti Múzeumlátogatással kezdtünk. Csoportunknak tárlatvezetést biztosítottak, ahol az egyik csoport az ókori görög- és római művészettel és alkotásokkal ismerkedett, másik felünk pedig a reneszánsz nagymesterek munkáival. Mivel most kevesebb időnk volt nézelődni az esti koncert miatt, megbeszéltük, ide még érdemes lesz visszatérnünk. Utána egy kis sétát tettünk a múzeum környékén, majd a Puskás Aréna felé igyekeztünk. Megérkezve ötvenötezres tömegben ültünk a lelátón, közben igencsak nem mindennapi élményt nyújtott a fergeteges hangulat. Több mint harminc legismertebb dalra járt a lábunk és persze a legendák élőben: Dolly, Fenyő Miki, Szikora Robi és Novai Gábor énekelt a táncosok, a zenekar mellett. Megcsodáltuk a nagyszínpadi koreográfiát, az óriás kivetítők hatalmas képi látványt nyújtottak, ahol az animációk, az arénából felvillantott pillanatképek is megjelentek.  Mindnyájan kikapcsolódtunk a három órás programon, majd kinek-kinek egy kis szusszanás a buszúton, kora hajnalban haza is értünk. Megérte!

VNB

Megszakítás