„Nem táncolsz jobban, mint én!”


További fotóért kérem kattintson a fenti képre. (Fotók: Őzse Péter)

A Magyar Állami Népi Együttes tagjai szájából is elhangozhatott volna az idézett címbéli szöveg a május végi színpadavatónkon, de az esti zeneszámok között csendült fel a Lóci játszik együttes legismertebb dalának sora.

Hosszú út vezetett idáig, hiszen közel három hónap szorgos munkája előzte meg a Kardoskúti Főnix Kulturális Egyesület beteljesült nagy álmát: építsünk egy fix nagyszínpadot a Kardoskúti Rendezvénytérre. A Magyar Falu Pályázat sikeres benyújtását követően, az elnyert 2 millió forint megérkezett az egyesület számlájára, alapanyagokra. A fedés megoldásához az önkormányzat is hozzájárult közel ugyanennyivel. A kétkezi munkások mindenféle juttatás nélkül végezték a munkát – csakúgy, mint régen a társadalmi munkában dolgozók. Az első kapavágás, azaz a stabil alapokhoz szükséges fúrás 2024. március 4-én kezdődött. Ahogyan Őzse Zoltán elnök színpadavató beszédében fogalmazott, a közösség ereje megmutatkozott, hiszen volt olyan hétvége, amikor tizenheten is együtt dolgoztunk. Hétvégét, ünnepnapot, s hétköznap estéket sem szalasztva haladt lépésről lépésre a munka.  Egyúttal elkezdődött a korábbi parkoló átalakítása is a rendezvénytérhez. A kétkezi munkába több mint huszan kapcsolódtak be, fiataltól az idősebbig. A sok szorgos kéz létrehozta azt, ami maradandó értéke lett a községnek, a helyi közösségnek.  És elérkezett számunkra a várva-várt nap, az átadó. 2024. május 25-én koraeste, a fél falu osztozott a Főnix és az önkéntesek örömében. Mindazokat felkérették a nagyszínpadra, akik hittek abban, hogy együtt sikerülni fog. Köszönjük a jó szót Nagy Lászlóné Terikének, aki mint mondta, Varga Pál polgármester mágnesként vonzza azokat, akik önzetlenül tenni akarnak a faluért. Ilyen többek között évek óta Őzse Zoltán is. A 2010-ben megalakult Főnix színjátszókör tagja, tíz éve az egyesület elnöke, 5 évvel ezelőtt a Nemzeti Színházig vezette el a színjátszókat, Kardoskút Községért elismeréssel kitüntetett.

Az átadó napján szívünk nem egy fellépés izgalma miatt dobogott, hanem a befejezett munka örömétől, mert egy nagy kő esett le az építők szívéről. A szalagátvágás után a pörgős szoknyák, a tradicionális magyar népzene és néptánc legmagasabb szintű művelői vették birtokba a kardoskúti deszkákat. Hazánk legjobb táncosai ropták, majd megérkezett a Pam-pam dallamára Ficsor Zoltán aranykoszorús mestercukrász, aki óriástortát készített az ünnepi alkalomra a vendégeknek. A vacsorát Mórocz Lajos és főzőcsapata készítette el, helyben főzött ízletes gulyáslevest. Ezután a Lóci játszik együttes szórakoztatta a nagyérdeműt. A kitartóbbak és a színpadépítők csapata most az éjszakában voltak legények – megérdemelten eresztették ki a gőzt, egészen virradatig.

A szorgos csapat ezután sem fog unatkozni, mert ötleteik már vannak a folytatáshoz.

A színpad elején egy tábla őrzi az építők nevét:

Köszönjük mindenkinek a jó szót, a pályázatot megvalósító Kardoskúti Főnix Kulturális Egyesület nevében:

Vargáné Neller Borbála egyesületi tag

Megszakítás