További fotókért kérem kattintson fenti képre. (Fotók: VP, VNB.)
Másfél évtizede pattant ki az ötlet: kedveskedjünk karácsony közeledtével egy tányér helyben főzött gulyáslevessel a lakosainknak. Soha nem rászorultsági, szociális alapon, hanem jó szívvel, szeretettel, mindenkinek. Éveknek kellett ahhoz eltelnie, mire a lakosaink gondolataiban is helyére került az „Egy tányér kedvesség” és már nem „adományként”, hanem helyesen: ajándékként gondolnak rá. Annál is inkább ajándék ez, hiszen nem egy szervezet, hanem egy közösség támogatásából jön létre: sok-sok jó szándékú ember anyagi segítségéből egy tettre kész csapat munkájának köszönhetőn készül el a tartalmas, finom leves. A főzést megelőzően a gyűjtés felhívására azonnal megmozdul a közösség: a kisnyugdíjas kisebb mértékű támogatásától a nagyobb összegű támogatókig sorra érkeznek a felajánlások egy-egy jó szó, szép gondolat kíséretében. Hagyományt teremtettünk, és ezt valóban a tiszta szív, jószándék vezérelte. Sajnos az elmúlt másfél évtizedben elvesztettük két alap pillérét a kezdeményezésnek: Szabó Laci barátunkat, aki a kezdetektől a főzés levezetésében élen járt és Bajnóczi Pali barátunkat, aki számtalan módon segítette kezdeményezéseinket. A főzések alkalmaival emléküket megőrizzük, rájuk mindig is jó szívvel fogunk visszagondolni.
Közösségi alkalomnak is kiváló az esemény, hiszen valóban nem lehet felsorolni azt a rengeteg szorgos segítőt, akik már napokkal a főzés előtt érdeklődnek-jelentkeznek: „Mikor és hányra menjek?” Kinőttük a konyhát: alig fértünk el az előkészítő munkákban. Közben persze elképesztően jó hangulat uralkodik, ami valljuk be őszintén: jól is jön az egész éves hajtás végén. A főzés reggelén pedig a megszokott ütemben és sorban kezdődik el, majd fejeződik be, az évről-évre egyre nagyobb mennyiségben és a visszajelzésekből ítélve jó minőségben elkészült étel.
Az idén is rekordot döntöttünk: soha ennyien még nem jöttek el meghívásunkra. Öröm volt látni a mosolygós arcú embereket, akik, míg sort álltak, addig vidáman beszélgettek egymással. Külterületen élő lakosainknak már a kezdetek óta kiszállítjuk az ételt. Az egyik helyszínen hangzott el az alábbi mondat, ami számomra nagyon tetszett: „Arra is jó ez az alkalom, hogy találkozzak a szomszédommal, hiszen ő is és én is állandóan lótunk-futunk. Alig beszélünk. Na most, legalább amíg várunk Benneteket, átbeszéltük az évet.”
Minden évben próbálunk kicsit újítani: az idén Geiszt László ötletének örültek sokan, aki fedíszített pónifogatával sétakocsikáztatta ebédidőben az érdeklődő gyermekeket és felnőtteket. Közben saját készítésű mézeskalácsokat ajándékoztak feleségével az utasoknak.
Ezúton köszönöm meg minden támogatónak és segítőnek a hozzájárulását a karácsonyi főzéshez. Ennek így, és csak így: közösségben van értelme.
Támogatók:
Bajnóczi család, Barna László, Csáki Imre, Csiki Erzsébet, Csizmadia Pékség, Csotó-Nagy Hajnalka, Csotó-Nagy Istvánné, Fehértó Étterem, Felföldi László, Gál József, ifj. Rajki József, Kapu József, Kun János – Komlós Gumi, Lantos Jánosné, Madarasi Ferenc, Molnár Mihály, Nagy Imréné, Nagyné Szöllősi Teréz, Oncsa Ház, Őzse Zoltán, Panyik Ferenc, Papp Istvánné, Pintér Erzsébet, Priskin Pál, Ramaszné Tóth Ibolya, Seprenyi Gábor, Seres Péter, Simon János, Skorka Pálné, Somogyi Józsefné – Komlós Turi, Süle Antal, Szabó András, Szabóné Miklós Ildikó, Szemenyei Sándor, Tiba András, Tibáné Hamvasi Zsuzsanna, Tóthné Sándorné, Varga Pál, Verasztó Lajos