További fotókért kérem kattintson a fenti képre. (Fotók: Varga Boglárka)
Advent első gyertyájának fellobbanását több mint ötven érdeklődő kísérte figyelemmel Kardoskúton. Varga Pál polgármester köszöntőjében elmondta, hogy az első gyertyaláng a hit jelképe. Hinnünk kell abban, hogy hamarosan újra korlátok nélkül tudjuk élni mindennapjainkat. A hitnek napjainkban erősebb szerepe van a családok és a közösségek életében. Majd az adventi koszorú történetét mesélte el: egy német evangélikus lelkész a XIX. században egy kocsikerékre tett 24 gyertyát és naponta gyújtott meg újabbakat. Ezzel tette szebbé a szegény gyermekek karácsony várását. Ezt követően az önkormányzat intézményeinek dolgozói verssel kedveskedtek a résztvevőknek. Laczki János evangélikus lelkész ünnepváró gondolataiban többek között kiemelte, hogy a békesség az Isten által érhető el minden emberben. Az imádságot követően lelkész úr lobbantotta lángra a település adventi koszorúján az első gyertya lángját. Szeretetvendégséggel kedveskedtünk a résztvevőknek, forralt bor, tea, kalács és zsíros kenyér elfogyasztása mellett kellemes beszélgetésekkel zárult az este.
A vírushelyzet miatt beltéri közös karácsonyi ünnepséget sajnos az idén sem tudunk rendezni. Arra kérjük a településünk lakóit, hogy mint már tavaly is, az idén is helyezzék el parkban található községi karácsonyfán saját fenyődíszeiket.
Jézuska az idén is elhozta postaládáját Kardoskútra, a gyermekek ide dobva juttathatják el hozzá kívánságaikat.
December ötödikén Mikulás ünnepséggel egybekötött adventi gyertyagyújtásra hívjuk az érdeklődőket. 16 órakor gyertyát gyújt Nagy Zoltán református lelkész. Ezt követően játszóház, majd 17 óra után pedig zenés Mikulásváró műsorral várjuk a nagy szakállút.
VNB