A Békés-Csanádi Érzékeny Sík Természetvédelmi Terület Helyi Foglalkoztatási Stratégiájának előkészítése céljából egy nyertes R.O.P pályázat révén több Békés- és Csongrád megyei település képviseltette magát a gyógy- és fűszernövény-termesztés, falusi vendéglátás, kézműves, növénytermesztés, állattenyésztés tanulmányúton Franciaországban. Két turnusban negyvenen juthattunk el Dél-Franciaországba, ahol a helyi sajátosságokkal ismerkedhettünk meg. Kardoskutat a két úton összesen hatan képviseltük. Az alábbi két beszámoló bepillantást nyújt a tapasztaltakról.
Az első tanulmányút 2007. március 26-án indult Tótkomlósról. Az országot átszelve Pannonhalmán kezdtük a Bencés Apátság környékének megtekintésével. 13 óra és 400km után átléptük a határt Ausztriába. Magyarországon az elmúlt év egészében nem láttunk annyi havat, mint amennyi az osztrák hegyekben volt. A magasságtól ugyan füldugulást kaptunk, de a látvány feledtette ezt az érzést. Egy kicsit hangosabban beszéltünk. Apró nehézségek árán-keskeny kanyargós utakon mentünk fel egy hegy tetejére a busszal – és hajnal kettő fele elértük első tranzitszállásunkat Olaszországban. A második nap reggelén korán kelt a fáradt társaság. Szinte még le sem hajtottuk a fejünket, már ébredni kellett. Hosszú út állt még előttünk, hiszen közel 1000 km várt ránk ezen a napon is. Gyönyörű tájak, viaduktok, a Földközi-tenger, véget nem érő alagutak. Majd késő este érkezés a gyönyörű Franciaországba. A következő napok a szakmai tapasztalatszerzésről szóltak. A környék, amelyet bejártunk a levenduláról, szőlőtermesztésről híres.
A falusi vendéglátás tapasztalatai Franciaföldön
Franciaországi tanulmányutunk során Vaucluse megyében ellátogattunk Villessur Auzonba, ahol vendéglőt működtet Christel és Frederic Rouet. A házaspár 2006. év végén nyitotta meg családi házukat vendégeik számára. A hegyoldalon, szép környezetben található 300 éves házba való belépésünkkor már tapasztalni lehetett a hagyományokhoz való ragaszkodásukat. Az előtér kis enteriőrje hangulatos, a kovácsoltvasból készült padot nagymama korabeli fehér párnácskák, szőttesek díszítették. Az étkező helyiségben ódon használati tárgyakkal találkozhat a betérő vendég. A család meghagyta az ebédlő központi részén a kávás kutat, ezzel is erősítve az épület falusias jellegét. A falusi vendéglátásra építve egyelőre az étkeztetésre helyezik a hangsúlyt. Jelenleg 20 fő számára tudnak egyidejűleg ellátást biztosítani. Hétvégenként vannak nyitva és az előre bejelentett vendégeket tudják fogadni. A későbbiekben vendégszobákkal szeretnék bővíteni szolgáltatásukat. A házaspár egymás között megosztja a feladatokat, a feleség készíti el az ételeket, a férj pedig a felszolgálást és a vendégekkel való kapcsolattartást végzi. Induláskor Frederic Rouet kizárólag a vendéglátás bevételéből próbálta fenntartani családját, ám a mindennapi megélhetésért egyelőre még főállású tevékenységet is kell folytatnia. Reméli, hogy a helynek egyre nagyobb híre lesz, és akkor már hoz annyi jövedelmet, hogy csak ebből meg tudnak élni. A megyében kiadott turizmust propagáló kiadványban már egyre több vállalkozó hirdeti magát, így a szálláshelyet, illetve étkezést kereső turista hamar megtalálja a helyi lehetőségeket. Ezt a kiadványt utunk során mi is több helyen láttuk kitéve. Az étkezés közben tolmácsunk segítségével több mindent megtudtunk házigazdánktól. A „Ferme Auberge” – amit falusi vendéglátásként lehet fordítani- lényege az, hogy az asztalra tett ételek minimum fele a vendéglátó által megtermelt növényekből, a saját nevelésű állataiból kerüljön ki. Házigazdáink például a baguettet és a pékárut a szomszéd péktől vásárolják, illetve a környékbeli gazdák egyéb termékeit kell előnyben részesíteniük árubeszerzéskor. Így erősítik és védik egymás vállalkozását. A saját termésű szőlőjüket beadják a helyi pinceszövetkezetbe, így a felkínált borok a saját termésükből készültek. Ottlétünk alkalmával dióborral és barackborral kínáltak meg bennünket. A borba az említett növények leveleit tették bele, így az átvette a levelek zamatát. Számunkra érdekes ízt kóstolhattunk meg. Előételként olajbogyókrémet, szárnyasmájkrémet és hájba töltött sertésmájkrémet szolgáltak fel. Helyi jellegzetességként egy tésztakülönlegesség következett: a pizzához hasonló vékony tésztaalapra hagymás-halas szószt kentek, ezt sütötték meg. A főétel bárányhúsos-padlizsános rakottas volt, amely basemall- mártással és parmezán sajttal készült. Aki nem fogyaszt húst, annak lehetősége volt a tejszínes mártással készült sült spárgát megkóstolnia. Természetesen a francia sajtokból sem maradhatott el a kóstoló. Desszertként körtés – gyümölcsös csoki felfújtat ettünk. Csoportunk jól érezte magát, amihez nagyban hozzájárult a házigazda figyelmessége, kedvessége.
A francia szokásokhoz híven az ottaniak egyáltalán nem sietősen étkeznek. Ez a felszolgálás ütemében is érződik. Utunk utolsó ebédjekor tolmácsunk mosolyogva mesélte, hogy olyan hamar megettük az előételt, hogy a tulajdonosnak meglepődve mondta a séf, – amikor látta, hogy az üres tányérok már sorban érkeznek vissza a konyhába- ezek a magyarok milyen éhesek lehettek, mert egyből elfogyasztották az ételt. Egy „Ferme Auberge”- hez hasonló hálózat követendő példa lehetne Magyarországon is a falusi turizmus irányába nyitó családoknak.
Rengeteg tapasztalat, élmény és több ezer kilométer után elindult a csapat hazánk irányába. Magyarországot délről közelítettük meg: Franciaország-Olaszország- Szlovénia-Horvátország. Késő este értünk vissza kiinduló pontunkra, Tótkomlósra.
