Nyugdíjas Vers- és Prózaíró Pályázat díjkiosztó ünnepsége


További fotókért kérem kattintson a fenti képre. (Fotók: VP)

Az ünnepség teljes egészében megtekinthető videón IDE kattintva. (100 perc)
Az előző évben beadott pályaművekből készült antológia megvásárolható a művelődési házban, vagy pdf formátumban letölthető INNEN.

Évről-évre nagy várakozással készülnek a Nyugdíjas Vers- és Prózaíró Pályázat díjkiosztó ünnepségére érkezők az ország minden tájáról kicsiny községünkbe. Amint a köszöntőben is elhangzott, Kardoskút kis gyöngyszemként van jelen természeti környezetében, csakúgy, mint az irodalmi életben. A nyugdíjas korosztály számára több mint három évtizede találkozási lehetőséget nyújt a Móra Ferenc Művelődési Ház és Községi Könyvtár által, két kategóriában kiírt pályázat díjkiosztó ünnepsége. Közel százötvenen hallgatták a felsorolt 27 résztvevő település nevét, majd a helyezettek névsorát, amit 54 pályázó várt izgatottan. Bárdos Zsuzsanna irodalomtörténész, magyar szakos pedagógus tanítványainak közreműködésével tette színesebbé a méltatást ezen a szép őszi délelőttön.  Amellett, hogy minden nevező a támogatók jóvoltából ajándéktárggyal térhetett haza, a házigazdáknak is tartogatott meglepetést az ünnepség. Az almáskamarási Nagy Lászlóné Erzsike néni – aki több éve figyelemmel kíséri a pályázatot, s most először ő maga is benevezett – egy olajkép adományozásával köszönte meg a tevékenységet, amellyel Kardoskúton szeretettel őrzik e hagyományt, a magyar szót. Bízunk benne, hogy jövőre is sokan ellátogatnak hozzánk.

Az idei rendezvény támogatói: Kardoskúti Zrt., Kardoskút Község Önkormányzata, Gyopáros Gyógy- Strand- és Élményfürdő, Nagyné Szöllősi Teréz, S-Copy szaküzlet, Szemenyei Sándor, Kincses István, Gera József, Szőke Csilla, Nagy Lászlóné, Mórocz Lajos és Farkas László.

Díjazottak névsora, 2017. év

Vers kategória:
1. helyezett: Vaskó Ági: Törtfehér
1. helyezett: Németiné Kodrán Erzsébet: Őrzöm az időt

2. helyezett: Horvát Jánosné: Vergődöm
2. helyezett: Hajdrik József: Képzelődik gondolatom

3. helyezett: Hunyadvári István: Mindenszentek 2016
3. helyezett: Zvolenszkiné Konkoly Juci: Vőfélyvers

Vers különdíjasok:
Fazekas Géza: Karácsony után
Németh Józsefné: Van-e emberséged?
D. Oszusko Sarolta: A komáromi erődrendszer
Dohányosné Gulyás Zsuzsanna: Lutri
Czikora András: Második ecloga
Budai István: Gyűlik a keserűség
Rákóczi Rudolf Géza: Magamról
Dr. Csikai Erzsébet: Változás

Próza kategória:

1. helyezett: Németh János: Szalontai mesék – A Kossuth nóta
1. helyezett: Bálint Jánosné Ágoston Ilona: Szalmaszál

2. helyezett: Huszár Endre: Mesélő utcanévtáblák
2. helyezett: Tátos Gyöngyi: Az utolsó kintornás

3. helyezett: Csiszár Katalin: Margit néni bugyogója
3. helyezett: Belovai Antalné: Megállók avagy bakancslista

Próza különdíjasok:
Béltelky Éva Zsuzsánna: Igaz történet
Dr. Feleky Gáborné: Hogyan legyél sikeres szenior atléta?
Fabinyi Gáborné: „Magyarságunkhoz és vallásunkhoz hűek akarunk maradni.”
Kelemen Györgyné: Pesti lány vidéken – Csirke
Seres Lajos: „Tátika”
Dimák Béláné: Mese és valóság
Szabó Sándorné: „Álmaimban valahol…”
Surinya Antalné Mari Mária: Volt egyszer egy tanítóképző

Megszakítás