![](http://new.kardoskut.hu/wp-content/uploads/2017/11/hosok_napja_2009-05_24-8.jpg)
A hősök emlékezetére kondultak meg ma délután a harangok a Kardoskúti Evangélikus Templom tornyában. Ribár János esperes imája a hős katonák lelki üdvéért és hőstettük hírének fennmaradásáért szólt. Történelmi visszatekintése mellett párhuzamot húzott az akkori és a mai Magyarország között. A mai kor emberei is hősök a maguk módján az esperes véleménye szerint. Az ünnepi istentiszteletet Verasztó Antal helytörténész szavai követték immáron a 2. világháborús emlékmű előtt. A helytörténész beszédében méltatta az akkori kor embereinek hősiességét. Felhívta a figyelmet az emlékek őrzésére és ápolására. Elmondta, hogy a hősi halottak harminc százalékának vált ismertté a neve. Beszédének utolsó momentumaként felsorolta azt az ötvennyolc nevet, amely a kardoskúti emlékművön áll. Ezt követően a helyi általános iskola tanulói emlékeztek meg egy szép műsor keretében a hősök emlékéről. Az ünnepség zárásaként koszorúkat és virágokat helyeztek el a megjelentek az első és második világháborús emlékműnél.