Kardoskút

Békés Megyei Népújság 1990.május 7, hétfő

„Eltemettük őket végre.”
Istentisztelet az elesett katonákért, leventékért Kardoskúton

Kardoskúton az evangélikus templomban tartott szombati Istentiszteletre sok százan jöttek el, hogy együtt imádkozzanak, emlékezzenek. Emlékezzenek azokra a II. világháborúban elesett katonákra és leventékre, akiknek nem adatott meg a borzalmas világégésből a hazatérés. Édesanyák, szerető testvérek, hűséges hitvesek, árva gyermekként felnőtt férfiak és nők emlékeztek e napon a halott fiukra, a volt szeretőkre,a pótolhatatlan édesapákra; a halottakra, akiknek soha nem tudhatták meg utolsó gondolatukat, akiknek testét ismeretlen föld fogadta be, akik valaha Istenhozzádot intettek a szeretettek felé, de akkor még maguk sem tudták,hogy ahova ők indulnak, onnan nincs visszatérés. Évtizedek múltak el anélkül, hogy a fájó és gyógyíthatatlan sebekről beszélhettek volna. A hozzátartozók titkon siratták az elesetteket. Május 5-étől Kardoskúton van hol megállni egy percre az emlékezőknek: az evangélikus templom kertjében állították fel azt az emlékművet, amelynek márvány talajára 48 katona és jó levente nevét véste fel az utókor. Az avatás ünnepi forgatagában egy sokat élt emberrel hozott össze a sors. Gombkötő Mihály annak idején 1944 szeptemberében 62 leventetársával együtt hurcolták el. Barátai táborokban vesztették életüket. Az Orosz fogságot, igaz rokkantan, de ő túlélte. Túlélte és úgy érezte a háborúban elesett társainak emléket kell állítania. Gombkötő Mihály: 1989-ben kezdeményeztem a Hazafias Népfront községi bizottságánál az emlékműállítást. Rövidesen megszerveztük az Emlékmű Bizottságot és munkához láttunk – idézi fel az első lépéseket Gombkötő Miska bácsi. – Az ország minden részébe leveleket küldtünk, felkutatták a még élő hozzátartozókat. Így sikerült 58 elesett kardoskúti katona és levente nevét összegyűjtenünk. A rokonok 98 ezer forintot adományoztak, a falusiak pedig 25 ezret erre a célra. Társadalmi munkában készítettük el az alapot, majd Cseh Zoltán tervező által megálmodott emlékművet. Bencsik Márton rövid idő alatt megépítette. Most már van hová tenni a virágcsokrokat, a koszorúkat. Ettől a naptól fogva szeretteink nemcsak az emlékezetünkben élnek, hanem ahogy az Írás mondja, isten tenyerébe vési bele övéi nevét – a hálás utókor pedig a márványtáblába.
Cs.I

Fotók akkor…

május 20:

Délután kettő órakor megszólalt a kívül-belül megújult kardoskúti evangélikus templom harangja. Emlékezni hívott a harangszó: emlékezni a háborúkban meghalt hős katonákra és leventékre. Az ünnepség alkalmából közel ötvenen foglalták el helyüket a templom hűvös falai között. Laczki János evangélikus lelkész vezette az istentiszteletet. Meghívott lelkészként Ribár János orosházi igazgató-lelkész, esperes mondott indulatoktól és politikától sem mentes beszédet. A napi politikával átszőtt beszéde igen jól tükrözte a jelenlegi helyzetet. Kihangsúlyozta a nehéz mindennapi megélhetést.  A beszédek között az orosházi egyházközség fiataljai egyházi énekeket adtak elő. Laczki János külön beszédben tért ki a templom felújításhoz hozzájárulók köszöntésében. Megtudhattuk, hogy a felújítás 1.300.000 Ft-ba került, amelyből 1.000.000 Ft-ot az egyházközség állt. Kardoskút Község Önkormányzata 150.000 Ft-tal segítette a felújítást. A fennmaradó összeget magánemberek adományából egészítették ki. Az istentiszteletet követően az emlékezés a templomkertben, az 1990-ben felállított Hősök Emlékművénél folytatódott. Koszorús Oszkár beszédében többek között méltatta Gombkötő Mihályt, aki oroszlánrészt vállalt az emlékmű létrehozásában. Ezután név szerint is felsorolta a leventéket. A koszorúzás ezt követően a temetőben található világháborús emlékműnél folytatódott.

Fotók most:

2007. március 31-én a reggeli órákban gyülekeztünk Tótkomlóson az induláshoz. Szegeden felvettük vezetőnket, Kormányos Sándort, és 11-re máris a határhoz értünk. Dubøevica volt az első hely, ahol már nem magyarul szóltak hozzánk. Hamarosan Horvátországot és a nagyon dinamikusan fejlődő Szlovéniát is magunk mögött hagytuk. Szlovénia elképesztően szép. Talán nem is a pénz, hanem mentalitás kérdése az elért eredmény. Rend, sehol elhanyagolt, gazos terület, szemét. Minden zöldell, kis házcsoportok, kanyargós kis utak, amik a településre visznek a pálya közeléből. Éjjel 11-re értünk Verona és Padova között egy hangulatos, vízeséssel díszített szállóba. Kedvesen fogadtak és egy órás pakolászás után álomba zuhantunk. Félálmomban is rácsodálkoztam a közelben álló templom gyönyörű, zengő, ünnepélyes harangkondulására, amivel az időt jelezte. (Miért, hogy az olasz harangok mindenütt gyönyörű szavúak?) Reggel örömmel fogadtuk a már hazafelé tartó csoport élménybeszámolóját, akik szintén itt szálltak meg! Szállásadóinkat kissé meglepte a két magyar csoport kenyérfogyasztása, de hamarosan jóllakottan indulhattunk útnak. 750 km várt reánk. Az olasz-francia határt észrevétlenül léptük át, csak a mobiltelefonok jelzéseiből vettük észre, hogy közeledünk célunkhoz. Útközben két órára megálltunk Monaco-ban, ahol szabad városnézés következett, igyekezett a csoport minél nagyobb területet bejárni ezalatt a rövid idő alatt. Meglepő volt a gazdag, híres város nyugalma, tisztasága, csendje. Arles-ba érkeztünk az esti órákban, itt volt első francia szállásunk. Itt csatlakozott hozzánk Somogyi Norbert, kinti vezetőnk, szaktolmácsunk. Megvacsoráztunk, majd a ránk váró programok részletes megbeszélése következett, illetve rövid ismertető hangzott el a francia mezőgazdasági helyzetről általánosságban. Ezután a kitartóbbak éjszakai városnézésre indultak, a fáradtabbak lefeküdtek. A francia szállók szépek, tiszták, jól felszereltek. Sok helyen hajszárító, vízmelegítő, instant kávé, tea filterek, cukor, tejszín, kis sütemény várt a szobában, LCD-képernyős televízióval. Reggel nagyon bőséges, svédasztalos reggeli után indulhattunk el az első farmra, amely a Camargue területén áll, immáron 300 éve, 200 ha területtel. (Valamikor 600 ha tartozott a birtokhoz.) A táj erősen emlékeztetett a mi kardoskúti pusztás vidékünkre, talán kicsit több cserjével. Szerencsére a mi talajunk mélyéből nem törekszik a felszín felé a só, mint ott, a tenger közelsége miatt. Kemény 365 napos évi munka folyik ezen a farmon is, éppúgy, mint nálunk, de a „szabadság, önállóság megéri”. – mondta vendéglátónk. Sajnos Franciaországban is egyre kevesebben választják ezt az életformát. Ezután Bellegarde következett, egy virágzó biodinamikus termelést folytató magángazdaság. 45 ha tartozik a farmhoz. Meglepődtünk a csupa kő, csupa kavics talajon. Ennek ellenére a növények virultak, csepegtető öntözéssel látták el őket mindenütt. Szőlő, gyümölcsös, korszerű, erős, géppel mozgatható jéghálóval védett. Fóliasátrak, bennük biotermesztett földieper, saláta, cukkíni. A klíma miatt fűteniük nem kell, a Mistral pedig megakadályozza a gombás fertőződést, elég csak jól átszellőztetni a fóliákat. Viszont épp emiatt a szél miatt kell jellegzetesen laposra metszeni a nagyobb fák koronáját, és nagyon erősen, keresztben fóliázni a sátrakat. A látogatás végén szívélyes vendéglátás következett borkóstolóval, finom falatokkal, almával. A házigazda komoly beszéddel zárta mondanivalóját. Bocsánatot kért Franciaország nevében Trianonért. Elmondta: Erdélyben sokszor járt és itt szembesült a következményekkel. Arra kért bennünket: legyen a két nép újra barát. Mikor Németország újból egyesült, azt hitte személy szerint, hogy Magyarország és Erdély is egyesülni fog, de ez nem következett be. Ezért megfogadta, hogy ő a maga részéről mindent meg fog tenni a magyarokért. Megrázó volt, elsírtam magam. Harcolnak azért, hogy a termelésben, a termékek előállításában megőrizzék egyedi arcukat, a régió hagyományait és ezt kérte a magyaroktól is. Ezután St. Genies-des-Mourgues-ba látogattunk el, egy modern borgazdaságba, ahová azok a gazdák szállítják a szőlőt, akik maguk nem kívánnak bor előállításával foglalkozni. Dinamikusan fejlődő cég. Késő délután indultunk a következő cél: Laguiole felé. Útközben áthaladtunk Millau híres viaduktján. Egy völgyet ível át 2,5 km hosszan, és alattunk olyan mélység, hogy az Eiffel-tornyot még alánk lehetne tolni és mi még afölött vagyunk 23 méterrel. Hatalmas acélkötelek feszítik a szerkezetet. A kalandok ezután jöttek. Letértünk a pályáról, hogy elérjük a vacsora helyszínét. Vadregényes, kanyargós, meredek, szűk hegyi utakon jártunk. Középkori falvak utcácskáin préselődtünk át buszunkkal. Míg rá nem jöttünk, hogy túlmentünk úti célunkon. Vezetőnk felhívta a „ferme auberge” (falusi vendéglátásként lehetne fordítani) tulajdonosát, aki elmondta, hogy azon a hídon, ami a kisvárosba vezet, nem férünk át a busszal. Hogy akkor hol? Azt nem tudja. És a vonal megszakadt. 10 perces tolatással, forgalom leállítással lassan megfordultunk a keskeny úton. A társaság éhes, az est leszállt, a hegyek között hűvös van. Odaértünk a csodaszép, hold- és lámpafényben derengő kis kővároshoz. (Nálunk a falucska nevet viselné méretei alapján.) Vízimalom, romantikus kőhíd a gyorsfolyású patak fölött, kanyargó utcácskák. Sehol egy lélek, már mindenki behúzódott. Gyalog kell felmennünk az éjszakában a hegyre, de csak egy kilométer vezetőnk szerint. (Később remekül megtanultuk átszámolni az általa mondott távolságokat.) Jó ideje megyünk. A városka már rég elfogyott, erdő közepén gyalogolunk, jobbra szakadék mellettünk. Szerencsére telehold van, így valamicskét látunk. Fényeket sehol sem szűrődnek át. Vezetőnk messze előttünk valahol az éjben. Már épp feladnánk, mikor célhoz érünk. Belül hangulatos vendéglátóhely, kölcsönös ismerkedés, kölcsönös kóstolgatás a mi „hazainkból” is.  Elmondták, hogy 60ha-on gazdálkodnak, ez jobbára legelőt jelent. Viszont a megélhetésüket a falusi vendéglátás biztosítja, itt állítják elő azokat a termékeket, amikkel megvendégelnek bennünket is. A „ferme auberge” hálózat előírása közé tartozik, hogy a régió jellegzetességeit kínálják, és magas százalékban a farmon előállított élelmiszereket kell kínálniuk, de amit nem állítanak elő, azt is csak a régióból szerezhetik be. Éjfélkor fejeztük be a vacsorát, hiszen a francia étkezések sokfogásosak, kétféle előétel, saláta, főétel, desszert, sajtok. Megszánnak bennünket és egy „dobozos” teherautó platóján leszállítanak bennünket a buszhoz. Alig várjuk a szállást. A hegyek tetején járunk, amikor a GPS lefagy. Fenn állunk Isten csillagos, hideg ege alatt a Massive Central egyik tetején, hófoltok között, és nem vagyunk teljesen biztosak benne, hogy hová tartunk. Táblát látunk, ami farkasok előfordulására figyelmeztet. Éjjel fél kettőkor érünk a szállásra. A mi szobánkban nem vár ágynemű, ellenben az előző vendég lehúzott ágyneműje még a földön hever. Nem érdekel már bennünket. lefekszünk így is. A reggeli a szállóhoz méltón puritán. Laguiolban megtekintjük a helyi bicskakészítő üzemet. A laguioli bicska fogalom a világban. Részletesen bemutatják a munkaműveleteket, vásárlásra is nyílik lehetőség. Ezután egy farmra látogattunk, ahol az Aubrac-i szarvasmarhát tartják. 90ha-on gazdálkodnak. A tejből a helyi kis sajtüzemben sajtot készítenek és az előtte lévő boltban értékesítik. Délben a polgármester fogadott bennünket, beszámolt a kisváros életéről, gondjairól, terveiről. Délután egy korszerű sajtüzembe látogattunk, ahová a gazdák igen jó áron adhatják le a tejet. Az üzem végében egy sajtbolt is volt, ahol meg lehetett vásárolni a helyi termékeket. Este ismét egy hangulatos helyen vacsorázunk. Hosszú gyalogút várt volna ránk a hegyen felfelé, szerencsére vendéglátóink fel- és le is fuvaroztak bennünket kocsival. 1600 körül épült az ódon kőépület, igényesen, hangulatosan kialakított belső tér várt bennünket. Egy autópálya melletti szállóban aludtunk ezután. A meleg víz már fogytán éjfél felé. Az ötödik napon a helyi agrár-érdekképviselet irodájába látogatunk. A közös gondokról, a megoldandó problémákról beszélgetünk. Továbbmegyünk és félórára megállunk a tengerparton. Délután egy rizstermelő gazdához látogatunk. Kölcsönös az érdeklődés egymás gondjai iránt. A nap végén egy szakképző iskolába jutunk el. Itt a kutyatenyésztés és macskatenyésztés, illetve – idomítás oktatása folyik. Éppen agilyti versenyre készültek. Az iskola bentlakásos, 2 hét tanulás, ami gyakorlatközpontú és kevésbé elméleti, aztán 2 hét gyakorlat a gyerekeknek. Ezt jobban elviselik a hagyományos tanulási formákba nehezebben beilleszkedő diákok is. A gondjaik hasonlóak a magyar iskolákéhoz, de – mivel alapítványi iskola – még szegényebb anyagi lehetőségekkel bírnak, az államtól nagyon kevés támogatást kapnak. Ennek ellenére lelkesek, fejlődnek. Most készülnek új, korszerű kollégiumot létesíteni. Most már európai kapcsolatokra is megpróbálnak szert tenni. Jó lenne velük kapcsolatot tartani, de nincs aki a környéken franciául beszélne. Pedig ez az iskoláztatási forma nálunk is alternatíva lehetne azok számára, akik nem akarnak, vagy nem tudnak az alapképzés után továbbtanulni, s alternatíva lehetne a most bezárt vagy hamarosan bezáródó kis falusi iskoláknak is. A vacsora egy réges-régi udvarházban volt, aminek az első épülete az 1200-as években épült. Először a gazdaságot néztük meg, aztán mentünk be az épületbe. Elképedve álltunk meg a hatalmas belső térben egy szobányi kandalló előtt, amiben farönkök égtek. Az egész belső tér kellemes meleg volt. A vacsora finom, az ódon hely roppant hangulatos, tényleg feledhetetlen élmény. A szállás ismét Arles-ban volt, másnap innen indulunk Le Rove felé. Egy félórás hegymászás után jutunk a kecsketartó farmjára. Elképedve hallgatjuk, hogy a hegyen álló ház kedvéért a megye felhozatta a vizet, villanyt. Megtekintjük az állományt. A gazda a 17. generáció a családban, aki kecsketartással foglalkozik. A tejet a faluban dolgoztatja fel sajtnak, hiszen erre nem maradna már energiája, kézzel fejnek minden kecskét ketten a fiával. Innen már hazafelé vesszük az irányt. Délben ebéd egy „ferme auberge”-ben. Délután Grasse-ban megálltunk a híres Fragonard parfümgyárban. Kedves debreceni származású vezetőnk, Mónika kalauzolt végig az üzemen. 5 éve dolgozik kinn, sajnos már töri a magyar nyelvet. A helyi virágokból hagyományos technológiával készül a híres parfüm, nem használnak szintetikus illatokat. Reklámtevékenységre nem fordítanak, és mindössze három üzletük van. Ennek ellenére világhírűek. A látogatás végén vásárlásra nyílt lehetőség. Este a Genovai-öböl mentén suhantunk végig. Az út nem veszélytelen, de csodaszép. Éjjel fél egyre értünk a már ismert olaszországi szállásunkra. Most már bőségesebb reggeli kenyéradaggal vártak bennünket. Jóllakva indultunk, gyönyörködtünk a mediterrán képben. Aztán lassan átfolyik a táj Szlovéniába, majd Horvátországba. Estére hazaérünk.

Ezernyi látnivaló, ezernyi élmény maradt mögöttünk. A paraszti élet sehol nem könnyű. De a mi adottságaink igazán jók, a földünk kiváló. Az országnak kell felismerni, hogy a lényege vész el, ha mezőgazdaságát veszni hagyja, nekünk azt, hogy összefogás nélkül nem megy. És önbizalommal dolgozni. Mert semmivel nem tudunk, nem teszünk kevesebbet.

A Békés-Csanádi Érzékeny Sík Természetvédelmi Terület Helyi Foglalkoztatási Stratégiájának előkészítése céljából egy nyertes R.O.P pályázat révén több Békés- és Csongrád megyei település képviseltette magát a gyógy- és fűszernövény-termesztés, falusi vendéglátás, kézműves, növénytermesztés, állattenyésztés tanulmányúton Franciaországban. Két turnusban negyvenen juthattunk el Dél-Franciaországba, ahol a helyi sajátosságokkal ismerkedhettünk meg. Kardoskutat a két úton összesen hatan képviseltük. Az alábbi két beszámoló bepillantást nyújt a tapasztaltakról.

Az első tanulmányút 2007. március 26-án indult Tótkomlósról. Az országot átszelve Pannonhalmán kezdtük a Bencés Apátság környékének megtekintésével. 13 óra és 400km után átléptük a határt Ausztriába. Magyarországon az elmúlt év egészében nem láttunk annyi havat, mint amennyi az osztrák hegyekben volt. A magasságtól ugyan füldugulást kaptunk, de a látvány feledtette ezt az érzést. Egy kicsit hangosabban beszéltünk. Apró nehézségek árán-keskeny kanyargós utakon mentünk fel egy hegy tetejére a busszal – és hajnal kettő fele elértük első tranzitszállásunkat Olaszországban. A második nap reggelén korán kelt a fáradt társaság. Szinte még le sem hajtottuk a fejünket, már ébredni kellett. Hosszú út állt még előttünk, hiszen közel 1000 km várt ránk ezen a napon is. Gyönyörű tájak, viaduktok, a Földközi-tenger, véget nem érő alagutak. Majd késő este érkezés a gyönyörű Franciaországba. A következő napok a szakmai tapasztalatszerzésről szóltak. A környék, amelyet bejártunk a levenduláról, szőlőtermesztésről híres.

A falusi vendéglátás tapasztalatai Franciaföldön

Franciaországi tanulmányutunk során Vaucluse megyében ellátogattunk Villessur Auzonba, ahol vendéglőt működtet Christel és Frederic Rouet. A házaspár 2006. év végén nyitotta meg családi házukat vendégeik számára. A hegyoldalon, szép környezetben található 300 éves házba való belépésünkkor már tapasztalni lehetett a hagyományokhoz való ragaszkodásukat. Az előtér kis enteriőrje hangulatos, a kovácsoltvasból készült padot nagymama korabeli fehér párnácskák, szőttesek díszítették. Az étkező helyiségben ódon használati tárgyakkal találkozhat a betérő vendég. A család meghagyta az ebédlő központi részén a kávás kutat, ezzel is erősítve az épület falusias jellegét. A falusi vendéglátásra építve egyelőre az étkeztetésre helyezik a hangsúlyt. Jelenleg 20 fő számára tudnak egyidejűleg ellátást biztosítani. Hétvégenként vannak nyitva és az előre bejelentett vendégeket tudják fogadni. A későbbiekben vendégszobákkal szeretnék bővíteni szolgáltatásukat. A házaspár egymás között megosztja a feladatokat, a feleség készíti el az ételeket, a férj pedig a felszolgálást és a vendégekkel való kapcsolattartást végzi. Induláskor Frederic Rouet kizárólag a vendéglátás bevételéből próbálta fenntartani családját, ám a mindennapi megélhetésért egyelőre még főállású tevékenységet is kell folytatnia. Reméli, hogy a helynek egyre nagyobb híre lesz, és akkor már hoz annyi jövedelmet, hogy csak ebből meg tudnak élni. A megyében kiadott turizmust propagáló kiadványban már egyre több vállalkozó hirdeti magát, így a szálláshelyet, illetve étkezést kereső turista hamar megtalálja a helyi lehetőségeket. Ezt a kiadványt utunk során mi is több helyen láttuk kitéve. Az étkezés közben tolmácsunk segítségével több mindent megtudtunk házigazdánktól. A „Ferme Auberge” – amit falusi vendéglátásként lehet fordítani- lényege az, hogy az asztalra tett ételek minimum fele a vendéglátó által megtermelt növényekből, a saját nevelésű állataiból kerüljön ki. Házigazdáink például a baguettet és a pékárut a szomszéd péktől vásárolják, illetve a környékbeli gazdák egyéb termékeit kell előnyben részesíteniük árubeszerzéskor. Így erősítik és védik egymás vállalkozását. A saját termésű szőlőjüket beadják a helyi pinceszövetkezetbe, így a felkínált borok a saját termésükből készültek. Ottlétünk alkalmával dióborral és barackborral kínáltak meg bennünket. A borba az említett növények leveleit tették bele, így az átvette a levelek zamatát. Számunkra érdekes ízt kóstolhattunk meg. Előételként olajbogyókrémet, szárnyasmájkrémet és hájba töltött sertésmájkrémet szolgáltak fel. Helyi jellegzetességként egy tésztakülönlegesség következett: a pizzához hasonló vékony tésztaalapra hagymás-halas szószt kentek, ezt sütötték meg. A főétel bárányhúsos-padlizsános rakottas volt, amely basemall- mártással és parmezán sajttal készült. Aki nem fogyaszt húst, annak lehetősége volt a tejszínes mártással készült sült spárgát megkóstolnia. Természetesen a francia sajtokból sem maradhatott el a kóstoló. Desszertként körtés – gyümölcsös csoki felfújtat ettünk. Csoportunk jól érezte magát, amihez nagyban hozzájárult a házigazda figyelmessége, kedvessége.
A francia szokásokhoz híven az ottaniak egyáltalán nem sietősen étkeznek. Ez a felszolgálás ütemében is érződik. Utunk utolsó ebédjekor tolmácsunk mosolyogva mesélte, hogy olyan hamar megettük az előételt, hogy a tulajdonosnak meglepődve mondta a séf, – amikor látta, hogy az üres tányérok már sorban érkeznek vissza a konyhába- ezek a magyarok milyen éhesek lehettek, mert egyből elfogyasztották az ételt. Egy „Ferme Auberge”- hez hasonló hálózat követendő példa lehetne Magyarországon is a falusi turizmus irányába nyitó családoknak.

Rengeteg tapasztalat, élmény és több ezer kilométer után elindult a csapat hazánk irányába. Magyarországot délről közelítettük meg: Franciaország-Olaszország- Szlovénia-Horvátország. Késő este értünk vissza kiinduló pontunkra, Tótkomlósra.

A kézműves gyerekekkel két foglalkozás keretén belül készültünk a közeledő anyák napjára. Igaz, a szokásosnál előbb elkezdtük a készületeket, mivel a nyugdíjasok következő klubdélutánjához igazítottuk a köszöntést. A gyerekekkel piros kartonból készítettünk az édesanyáknak, nagymamáknak szív alakú emlékkártyát.  Anyák napi műsorral is kedveskedtünk szerda délután a megjelenteknek, s öröm volt látni a meghatottságtól könnyel megtelt szemeket. A saját kézzel díszített virágcserepekben adtuk át a nyugdíjas klub tagjainak és az édesanyáknak virágainkat. Verseinket, Szemenyei Liza zongorajátékát édességgel köszönte meg a klub nevében Geiszt Józsi bácsi. A délután közös beszélgetéssel, a klub nyári terveinek megbeszélésével folytatódott. Nagyon örültünk, hogy Kalapáti Anna néni is bekapcsolódott a klubéletbe. Jó volt látni, ahogy a gyerekek szívesen ültek le az idősebbek közé, így e szép ünnep alkalmat adott a közös időtöltésre.

Ez év februárjában felvetődött a falugyűlésen, hogy a Kossuth utcán lévő akácfák állapota már élet- és balesetveszélyes. Március végén az iskola elejétől (Rákóczi sor) az óvodáig ki lett vágva az összes akácfa. A vágás alkalmával beigazolódott a tény, hogy valóban rossz állapotban voltak már a fák törzsei. Szinte kivétel nélkül korhadtak voltak a törzsközepek. Hamarosan fiatal facsemeték kerülnek ültetésre az utcában. Egy darabig biztosan szoknia kell a szemnek az új látványt, de a facsemeték idővel majd átveszik az öreg akácok helyét.

A természet megújulását a művelődési ház konyhája is követi. Hosszú évek után hamarosan megújult belsővel szolgálhat a község lakóinak javára a művelődési ház konyhája. Az idei költségvetés lehetőségei és a képviselők pozitív hozzáállása révén végre szebbé és higiénikusabbá válhat – a községben több rendezvényre is használatos- főzőhelyiség. A régebbi tűzhelyek helyett új, kombinált típusúak állnak ezután a rendelkezésünkre, illetőleg a fali bojler sem okoz nehézséget ezen túl azoknak, akik rendszeresen használják a meleg vizet a konyhai teendők alatt. A munkaeszközök és a konyhai kisgépek felszereltségét is bővítjük egy sikeres pályázat révén. A belső munkálatok után pár hét múlva teljesen megújulva vehetjük majd birtokunkba a konyhát. Szükséges is, hiszen terveink szerint június végén az Ízek Fesztiválját községünkben rendezzük meg másik három településsel közösen, illetve a júliusi Falunap is közeledik. Ezen kívül a nyári családi rendezvényeket a községből többen is az intézményben tartják. A hónap folyamán megkezdődik az egészséges életmódot követő tanfolyamunk is. Ehhez kapcsolódva hívom fel minden korosztályból az érdeklődők figyelmét, hogy hamarosan hirdetve lesz ezekre a díjmentes tanfolyamokra való jelentkezés. Mindenkit várunk, aki ismereteket szeretne szerezni az egészséges étkezési szokások és főzési praktikák terén. Kifejezetten várjuk a magas vérnyomással és koleszterinszinttel küzdők és a cukorbetegek érdeklődését. A kismamák és a fiatal anyukák is praktikus tanácsokkal gazdagodhatnak, ha ellátogatnak a tanfolyamainkra. Reméljük a felújítás után még többen veszik örömmel használatba az igényesebb és komfortosabb konyhát.

A 2005-ben már Pusztaközponton felállított buszmegálló párja kerül felépítésre a napokban. Hamarosan a Tótkomlós irányába utazóknak sem kell tartani az időjárás szeszélyeitől a busz megérkezéséig, hiszen télen – nyáron menedéket nyújt majd a természetbe illeszkedő ízléses, fa szerkezetű megálló.

Az idei évben is folyamatosan fejlesztik a szakkörös gyerekek kézügyességüket. Az elmúlt hónapokban a foglalkozásokon az adott ünnepekhez igazodva sokféle játékot és tárgyat készítettünk. A gyermekekkel a csoportos munkát két irányvonalon haladva folytatjuk: a népi kézművesség hagyományai alapján illetve a modernebb, a kreativitást előtérbe helyező tevékenységekkel. A szakkörökön több érdekes alkotást készítettünk, mint például a csipeszfigurák, az álarc, a Bálint-napi kitűzők vagy a desszertes kínáló. A foglalkozásokon túl a gyerekek szabadidejükben Andrékó Pálné Kati néni segítségével nagy szorgalommal készültek a VII. Dél-Alföldi Regionális Gyermek- és Ifjúsági Népi Kézműves Pályázatra, illetve a VII. Országos Fonható Szálas anyag Pályázatra is.  A csoport külön is megmérettette magát, illetve egyéniben is indult több csoporttagunk. A szálas anyag kategóriában nem adtak ki díjat – csakúgy mint két évvel ezelőtt is-, sajnos így a csoporttagok ezen munkái nem kerültek minősítésre. A kiállításon szerepelt a mézeskalács díszek Lőrincz Kitti munkái. A babákat Miszlai Laura készítette, a berzselt tojások a csoporttagok által készültek, az írókás tojásokat Andrékó Mónika alkotta. Aratódíszeket többen készítették: Andrékó Mónika, Szemenyei Liza, és Kocsány Kitti, aki a szalmakalapokat és a kisállatokat megformázó szalmasorozatot. Bennem és a szakmailag elismert csoportvezetőnkben is felmerült a kérdés: vajon a 10-14 évesek között mi lenne az a szint, amit teljesíteni kellene, hogy egyáltalán valakinek is legalább a 3. díjat odaítéljék? Mindezek ellenére nagy eredménynek tartom, hogy az ősszel szerveződött csoport már bekerült a kiállításon bemutatkozható alkotók közé. Lendületünk töretlen marad és a békéscsabai kiállításról visszaérkező pályamunkáink hamarosan a művelődési házban is kiállításra kerülnek.

Fotógaléria ITT található.

Közeledik tavaszi ünnepünk a húsvét, amely nemcsak hagyományos szokásaiban gazdag, hanem ételei révén újabbnál újabb ötletek tárházát is felcsillanthatja a gasztronómiában. Ennek jegyében vendégváró falatokat készítettünk hagyományos hozzávalókból az életmódklub tagjaival.

A főtt sonka és tojás most nem egészben került a tányérokra, hanem sokféle színes zöldséggel (retek, sárga és piros kaliforniai paprika, gomba) és más hozzávalókkal kenyérbe töltöttük. A töltött kenyérszeletek mellett a darált sonkából sonkakrémet is készítettünk, melyhez megpirított fonott kalács dukált, s kerültek a klub végén tányérjainkra. Természetesen sütöttünk is: a sós alapanyagú kis kosárkákba hasonló sonkás-tojásos-füstöltsajtos tölteléket tettünk, így sütöttünk meg. Aki pedig különlegességet akar készíteni húsvétkor, az biztosan megsüti majd otthon is a sakktábla imitációjára készített meggylekvárral ízesített süteményünket is. A délutáni sürgés-forgás után jólesett a közös asztalhoz leülni, ám hamarosan folytatódhat otthon is a készülődés.

Az asztalitenisz sportág mérkőzéseivel zárult 2007. március 24-én az idei, a X. Lantos György Emlékverseny. Már kora reggel labdajátéktól volt zajos a művelődési ház nagyterme. Jó hangulatban érkeztek meg a helyi- és a vidéki játékosok.  A köszöntő után a sorsolás izgalma fokozta a hangulatot. Fél tíz körül megkezdődtek a mérkőzések. A 35 versenyző csoportos körmérkőzés alapján juthatott előrébb a játékban. Vegyes párosban 5 pár küzdött az elsőségért. A párosok játéka után az egyéni versenyek következtek. A férfiak közül 29-en, a női ágban 5-en versengtek a helyezésekért. A nap folyamán frappánsan és prezícen segítette a játékosokat a sportszervező, id. Patyi Béla. A nézők mellett a játékosok is figyelték egymás játékát, amit tapssal is elismertek. Fordulatos és izgalmas mérkőzéseket láthattunk. Néha azonban a papírforma is igazolta az eredményeket, hiszen a legtöbb amatőr játékos mellett akadtak páran, akik szép és sikeres sportmúlttal rendelkeznek. A kardoskúti játékosoknak egyáltalán nincs szégyenkezésre okuk, hiszen a játék élményén túl közülük többen is az emlékverseny serlegeivel térhettek haza.

A kora délutánra kialakult végeredmény a következő:

Női egyéni versenyeredmények:

I.hely: Dr. Bertók Éva
II.hely: Kürtiné Rácz Anikó (Kardoskút)
III.hely: Debreczeniné Jámborcsik Gyöngyi (Kardoskút)

Férfi egyéni versenyeredmények:

I.hely: Miskei Zoltán
II.hely: Ribovics János
III.hely: Nyári László

Vegyes páros versenyeredmények:

I.hely: Kürtiné Rácz Anikó – Nagy György József (Kardoskút)
II.hely: Debreczeniné Jámborcsik Gyöngyi – id. Szabó Tibor (Kardoskút)
III.hely: Dr. Bertók Éva – Nyári László

Reméljük jövőre ismét sokan emlékezünk a sportszerű játékkal Lantos György igazgató úrra!

Napsütéses, szép napnak néztünk elébe március 16-án, amikor korán reggel útnak indultunk a fővárosba. Már február közepén eldőlt, hogy sokan kíváncsiak a híres gyűjteményekből Magyarországon kiállított Vincent van Gogh alkotásokra. A Szépművészeti Múzeumi látogatásunk előtt megtekintettük az Időkereket, az 1956-os Emlékművet és a Hősök Terén is időztünk egy kicsit. A múzeumi kiállításon a festőművész több nagy kortársának a művét is megcsodálhattuk, többek között Delacroix, Rembrandt alkotásait is. Kora délután a Campona Bevásárlóközpont felé indultunk el, ahol a Tropicariumban kirándulásunk további részét számunkra különleges állatok között töltöttük. Mindannyiunknak nagyon tetszett a mini esőerdő, ahol a rögtönzött trópusi eső és mennydörgés hatására a madarak és a kisállatok hirtelen elhallgattak. Miután az eső elállt, hangos csiviteléssel megindult az élet. Hosszasan időztünk a cápamedencénél, ahol centiméterekről csodálhattuk meg a tengerek élővilágát. A fejünk felett úsztak el a ráják, a cápák és a szebbnél szebb színben pompázó halak. Három búvár alámerülését is figyelemmel kísérhettük. A jó hangulatnak és a sok látnivalónak köszönhetően nagyon hamar eltelt az idő, élményekkel gazdagabban tértünk haza.

GALÉRIA ITT.

Szerencsére a politika vihara most is elkerülte Kardoskutat. Március 15-én este csendben, méltóságteljesen telt meg a művelődési ház nagyterme. Ramasz Imre polgármester úr köszöntő szavai után az általános iskolások ünnepi műsora következett – amelynek színesítéseként – a forradalom és szabadságharc idejéből származó fotómontázs került levetítésre a filmvásznon. Az iskolások versekkel és énekekkel emlékeztek a hősökről. A közel húsz perces műsort követően Pappné Neller Borbála, a művelődési ház vezetője vette magához a szót és egy szép ünnepi beszéddel méltatta a forradalom és szabadságharc emlékét. A közel 150 jelenlévő a szózat elhangzása után a művelődési ház előtt fáklyát gyújtott és énekelve vonult a Hősök Emlékművéhez. A koszorúzás alatt a nem messze felállított tábortűz szikrái is az ég felé vették útjukat. Az ünneplők énekszóval állták körbe a tüzet és méltóan ünnepelték 1848-49. szellemét. A parázs kialudt, de az emlékek tovább élnek.

Fotók az ünnepségről IDE kattintva érhetőek el.

A kártyáé volt a főszerep a X. Lantos György Emlékverseny mai fordulójában, ahol a megjelent 3 település 15 versenyzője ült asztalhoz a trófeák megszerzésének reményében. Amíg tavaly egy, az idén már öt kardoskúti szállt be a versenybe. Régi ismerősként, barátként üdvözölték egymást a gyülekező kártyások. Több éve összeszokott társaság, akiket már nem csak a játék élménye köt össze.

Végeredmény:

I. Habzda Pál (Kondoros)
II. Maglócki Pál (Orosháza)
III. Berecki András (Orosháza)

Fotógaléria ITT érhető el.

A X. Lantos György Emlékverseny a malomjátékkal folytatódott péntek délután a művelődési házban. Gyerekek és felnőttek külön kategóriában mérték össze tudásukat. Az első forduló után a legfiatalabbak közül a második helyért hárman is újra versenybe szálltak. A felnőtteknél az első és második hely a Kincses családé lett. A harmadik hely eldöntéséért viszont nagy küzdelem alakult ki id. Kincses Benjamin és Varga Pál között. Az estébe nyúló játék a következő végeredménnyel zárult:

Gyerekek:
I.helyezett: Kürti Tamara 7pont
II.helyezett: Szemenyei Gréta 5pont
III.helyezett: Kovács Attila (Orosháza) 5pont
IV.helyezett: Németh Nándor 5pont
V.helyezett: Szemenyei Liza 3pont
VI.helyezett: Csepregi Ágnes 2pont
VII.helyezett: Kiszel István 1 pont
VIII.helyezett: Nemes Mónika 0pont

Felnőttek:
I.helyezett: id. Kincses István 10pont
II.helyezett: ifj. Kincses István 9pont
III.helyezett: Kovács László (Orosháza) 8pont
IV. helyezett: Héjja András 8pont
V. helyezett: Somogyi Zsolt 7,5pont
VI. helyezett: Varga Pál 7pont
VII. helyezett: Héjja Bálint 6,5pont
VIII. helyezett: Kincses Benjamin 6pont
IX.helyezett: Verasztó Sándor 5,5pont
X. helyezett: Héjja Bálintné 3,5pont
XI. helyezett: Lengyel Ferenc 3pont
XII. helyezett: Dankó Pál 2pont
XIII. helyezett: Pappné Neller Borbála 2pont

Fotógaléria ITT érhető el.

Az idén márciusban kerek évfordulójához ért a Lantos György Emlékverseny. 2007-ben a sakkozók meghívásos versenyével kezdődött meg a sportbarátok hagyományos találkozója. Nyolc település (Kardoskút, Tótkomlós, Mezőkovácsháza, Végegyháza, Battonya, Gádoros, Békéscsaba és Orosháza) 48 sakkozója mérte össze tudását vasárnap. A felnőttek mellett a gyermekek is a sakktábla mellé ültek. A verseny 9 fordulójában 2×15 perc állt rendelkezésükre a játékosoknak, hogy eldöntsék a játszmát.  Külön elismerésben részesült a 14 éven aluliak legeredményesebb versenyzője Szűcs Sándor (Gádoros) és a legidősebb játékos, a 81 éves kardoskúti Tóth Árpád.

A végeredmény a vidéki és a kardoskúti sakkozóknál az alábbiak szerint alakult:

Vidéki helyezettek:
I.díj: Tokai János (Nagyér)
II.díj: Sáfrán István (Tótkomlós)
III.díj: Széles András (Tótkomlós)
IV.díj: Dr. Baricz Károly (Békéssámson)
V.díj: Héjja Bálint (Kardoskút)
VI.díj: Kiss Zoltán (Gádoros)

Kardoskúti helyezettek:
I.díj: Debreczeni József
II.díj: Héjja András
III.díj: Kincses István

Fotók IDE kattintva érhetőek el.

Első helyen az intézmények zavartalan működésének biztosítása áll.

február 12-én 18 órai kezdettel 50 érdeklődő előtt kezdődött meg az idei falugyűlés a művelődési házban. Ramasz Imre polgármester úr bevezetőjében köszöntötte az új testületet, majd a 2006-os évre kitűzött célok teljesítéséről beszélt.

Eredményes költségvetési évet zárt az önkormányzat. A sikeres pályázatoknak köszönhetően több fejlesztés megvalósulhatott, amelyekből néhány:

– útfelújítás

– kerékpárút felújítása,

–  művelődési háznál lévő szolgálati lakás teljes felújítása

– korszerű számítógépek vásárlása az általános iskola része, valamint egy nyelvi labor kiépítése, gázkazán csere

– Pusztaközponton az Oncsa sorra ivóvíz hálózat kiépítése
– önkormányzati elővásárlási joggal élve termőföldvásárlás
– átereszek elkészítése

A 2007-es év költségvetésére a kormány megszorító csomagja – más településekhez hasonlóan-  itt is rányomja bélyegét. Lényegesen kevesebb pénzből gazdálkodhat az idén a testület. A költségvetés tervezet elsődleges szempontja, hogy az intézményeknek továbbra is rendelkezésére álljanak a pénzeszközök a zavartalan működéshez. Két alternatíva közül dönthet a testület:

– egy visszafogottabb költségvetés elfogadása esetén kisebb felújítási munkák mellett nagyobb tőketartalékkal nézni a jövő felé – esetleg egy dinamikus fejlesztést támogató költségvetés mellett dönteni, amely esetben nagyobb beruházások jöhetnek létre az idén. Viszont kevesebb pénz marad a jövő évre átvihetőből.

Mindkét költségvetés tervezet mellett állnak érvek és ellenérvek. Az idén még a településünk rendelkezésére áll az a 120 millió forint, amely az iparűzési adóból folyik a költségvetésbe. Az iparűzési adó jövője azonban bizonytalan. Ennek az óriási pénzösszegnek a megvonását igencsak megérezné a település.

Az előző évek hagyományai szerint 2007. február 10-én ismét beöltöztek a játékos kedvű gyerekek kedvenc farsangi jelmezükbe. Az idei évben sajnos kevesebben tették ezt, ám akik maszkarát öltöttek magukra, azoknak a megérdemelt jutalom sem maradt el a zsűri és a szülők jóvoltából. A zenés program közben Verasztó József tanár úr vezetésével kicsik és nagyok egyaránt végig szurkolhatták a játékos vetélkedőket.A sokféle játék mellett nem maradhatott el a léggömbfújó verseny, a palacsinta- és a csoki evő verseny, a szomjasabbak pedig az üdítőivásban mérhették össze ügyességüket. A tombolahúzás megint izgalommal töltött el mindenkit, hiszen az ajándékok között több torta is várta szerencsés gazdáját.

A gyerekeket délután zene, majd később diszkó szórakoztatta. A farsangi készülődésből a Radnóti Miklós Nyugdíjas Klub tagjai is kivették a részüket, hiszen közel 350 palacsintát sütöttek a gyerekeknek és szüleiknek. Késő estig tartott a művelődési házban a farsangi móka, ahonnan mindenki tele hassal, vidáman távozhatott.

Az eseményről készült fotók ITT érhetőek el.