Csoda lett a tavunk. Kerékpárral a Fehértóhoz

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP)

A Föld Napja alkalmából kerékpárosok serege vette úti céljául a kardoskúti Fehér tavat és környékét. Az Orosházi Kerékpárosok Érdekvédelmi Egyesülete szervezésében 160 kerós vett részt a túrán, amelyhez a Kardoskúti Általános Iskolából 16 tanuló is csatlakozott Verasztó József igazgató úr vezetésével. Az idő kedvezett a programnak. A meleg napsütésben megérte a fáradságot a több mint 20 km-es táv, hiszen a végállomáson a Körös-Maros Nemzeti Park munkatársa, Török Sándor vezetésével igen közel mehettek a túrázók a magyar szürke marha gulyához. Az állatok éppen a napokban jöttek ki a téli szállásukról a szabadba. A fiatalok és a felnőttek a visszaút előtt megpihentek a kiskilátónál és egy közös teázás után Orosháza felé vették az irányt, ahol a városban egy kerékpáros felvonulással hívták fel a figyelmet nemcsak magukra, hanem a környezet szeretetére és megbecsülésére. A legtöbb diákkal résztvevő iskola pedig az Orosházi Önkormányzat jóvoltából egy 30 ezer Ft-os sporteszköz vásárlásra jogosító utalvánnyal gyarapodott. Amit mindenki nyert ezen a napon: az a közös tekerés élménye és a szép látnivaló a Magyarország 7 természeti csodája közé beválasztott Fehértó közelében.

Olvasóköri nosztalgia

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP)

A Pusztaközponti Olvasókör április 13-án délelőtt újra vendégül látta az egykoron Pusztaközponton élt lakosokat. Közel 50 résztvevője volt a találkozónak, amelyre vidékről és Kardoskútról egyaránt jöttek vendégek. Az összejövetelt Verasztó Lajos vezette, akinek köszöntő szavai után – a megjelentekhez intézett kérdései által – felelevenedtek a régmúlt idők emlékei. A beszélgetések alatt előkerültek a korabeli fotók és dokumentumok, amelyeket nagy örömmel vettek a kezükben a mára már korosabbá lett központiak. Reményeink szerint szép hagyomány indult el a mai találkozó által és több összejövetelre is lesz lehetőség a későbbiekben a tavaly felújított épület falai között.

A Magyar Költészet Napja

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP)

Április 11. József Attila születésnapja. Ekkor tartjuk minden évben a magyar költészet napját. Ezen a napon országszerte előadásokat, versmondó versenyeket, felolvasásokat rendeznek a költő tiszteletére.

Csütörtökön rendhagyó irodalomórákkal kezdődött rendezvénysorozatunk.

Tomanek Gábor békéscsabai színművész két órát tartott. Először „Szép magyar beszéd” címmel az óvodások és az alsó tagozatosok  részére, ezután a felsősöknek „Színház az egész világ” címmel színháztörténeti és színészmesterségbeli ismereteket kaptak a gyerekek. Mindkét előadás során aktív szereplőkké váltak a tanulók is. Megtudhattuk, hogy a magyar nyelv a harmadik legdallamosabb  és legritmusosabb nyelv a világon. Büszkék lehetünk, hogy ez a mi anyanyelvünk. A színház őskori találmánya az emberiségnek. Sajnos manapság a semmiből előtűnő „sztárocskák” háttérbe szorítják a színészmesterséget tanult művészeket.

A különböző helyzetgyakorlatokat  nagy érdeklődéssel figyelték a tanulók.

Pénteken – József Attila születésnapján – délután két órától került sor a versmondó versenyre.

Verset írni nem elhatározás, hanem tehetség kérdése. Verset mondani elhatározás kérdése. Meggyőzően, hatásosan verset szavalni tehetség kérdése. Tizenhét diák nevezett a versenyre. Mindenki az általa választott verset szavalta el. A zsűri elégedett volt a hallottakkal, de néhány megszívlelendő jó tanács elhangzott a verseny végén. Versmondónak biztosan kell tudnia a szöveget. Testtartásával, mozgásával, tekintetével le kell kötnie hallgatóságát. Ez gyakorlást kíván. Erre volt jó alkalom ez a verseny. A háromtagú zsűri (Menyhárt Krisztina tanárnő, Pappné Neller Borbála művelődési ház vezető, Hajdúné Nagy Ilona könyvtáros tanárnő) döntése alapján a következő eredmény született:

Helyezések:

Alsó tagozat.

1. Móga Róbert (4. osztály)
2. Dénes Gabriella (1. osztály)
3. Lunczner Gyula (2. osztály)

Különdíjat Nemes Mónika (4. osztályos) tanuló kapott.

Felső tagozat:

1. Kocsány Kitti (6. osztály)
2. Kiss Zsuzsanna (8. osztály)
3. Németh Nándor (8. osztály)

Folytatódik az Életmód Klub

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP)

Az idei évben is folytatódnak a tavalyi évben megalakult életmód klub foglalkozásai a művelődési ház konyhájában. Tibáné Hamvasi Zsuzsanna védőnő praktikus tanácsaival sok finomság került a napokban is közös asztalunkra, amelyek nemcsak ízletesek voltak, hanem egészségesek is. Érdekesség képen legutóbb a következő menüsort készítettük el közösen: sajtkrém leves pirított magvas kenyérkockákkal, zöldséges rakott penne, karamellszószos tarjaszeletek illetve desszertként túrós piskóta szőlős öntettel.

A következő foglalkozás április 24-én 15 órától lesz, előtte azonban 22-én 16.30 órai kezdettel Dr. Hajdu Ilona doktornő egészségügyi előadását hallgathatjuk meg.

Mindkét alkalomra szeretettel várjuk az érdeklődőket!

Megszakítás