Hangok a művelődési házban éjjel-nappal

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP)

Mozgalmas szombat van a Móra Ferenc Művelődési Ház mögött. A kéretlen éjszakai látogatók után – betörtek ugyanis a ház irodájába és jelentős anyagi kárt okoztak – délelőtt és délután a zeneiskolások kürt és furulya hangjai szűrődtek ki az intézmény falai mögül. A kézműves szakkör is megkezdte idei ügyeskedését ezen a napon. Este egy vásárhelyi rock banda szórakoztatta a nem csupán helyi és nem csak fiatalokból álló nézőközönségét hazai és külföldi számokat felvonultató műsorukban.

Magyar Kultúra Napja

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók:VP)

A Magyar Kultúra Napja nem tartozik a hivatalos, piros betűs ünnepek közé, de már hosszú évek óta egyre eredményesebben hívja fel a figyelmet azokra a tárgyi és szellemi értékekre, melyeket méltán érezhetünk magunkénak. A dátum apropóját az az esemény szolgálja, hogy Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én fejezte be a Himnusz megírását. Ennek emlékére 1989-től január 22-én a Magyar Kultúra Napját ünnepeljük. Ezen a napon különböző rendezvények emlékeztetnek minket évezredes hagyományainkra, gyökereinkre, múltunkra. Talán ezen a napon sikerül felhívni a figyelmet azokra az értékekre, melyeket az évszázadok alatt sikerült megőrizni. Január 22-e környékén nagyobb hangsúlyt kapnak a kulturális rendezvények. Egy – egy program, esemény kapcsán sokan, sokféle módon próbálnak megmutatni, átadni valamit kulturális, művészeti életünk értékeiből. 2008. január 19-én a művelődési ház meghívására immáron második alkalommal látogatott el hozzánk a csanádpalotai Kelemen László Amatőr Színtársulat. A társulat összetétele vegyes. Fiatalok, idősebbek, férfiak és nők.
Ami közös bennük az a vidámság, amelyről tanúbizonyságot is tettek a mintegy százhúsz néző előtt.  Pappné Neller Borbála ünnepi köszöntőjét követően négy színdarab került terítékre. Egy Nóti Károly bohózatokból   összeállított igazán nívós előadás csokrot láthattunk. Ami az egész este „varázsa” lehetett talán az, hogy egyszerű emberek játszottak egyszerű embereknek önzetlenül. Az előadás után – viszonozva a színészeknek a szép estét – vacsorával zártuk az idei Magyar Kultúra Napját.

Immáron hivatalosan is

2005. október 20-án azzal a nem titkolt szándékkal indítottam útjára a ww.kardoskut.atw.hu oldalt, hogy kicsiny falunk hírét szétkürtöljem a nagyvilágba.

A weboldal 2005. október 20-án.

Az akkori oldal egy kicsit butácska, kicsit szétszórt volt, de legalább volt! A nehéz kezdetet még nehezebb folytatás követte. Több átalakulás után 2006. december 16-tól a www.kardoskut.extra.hu mellett már  www.kardoskut.eu néven is elérhető lett az oldal. A több, mint két évet megélt oldal nem panaszkodhat a látogatottság terén sem:

január 1-től immáron végleges helyére kerülnek a több mint két éve szerkesztett anyagok. Ismét teljes mértékben megfog változni a külalak. Reményeink szerint egyszerű navigálás jött létre az új menürendszerrel az oldal rengeteg információja között. Ez a külalak korántsem lesz végleges. Egy weboldalnál talán nem is lehet soha véglegességről beszélni hiszen állandóan változik rajta minden. De a fő irányvonal az marad.  És hogy mitől lesz egy oldal hivatalos oldal? Először is a nevétől. Ezentúl kardoskut.hu és kardoskut.eu néven lesz elérhető a tartalom. A korábbi anyagok mellé felkerülnek Kardoskút község intézményeinek anyagai. A legnagyobb adatmennyiséget az önkormányzat részén fogjuk találni. Naprakész rendeletek, törvények és tájékoztatók találhatóak majd többek között. Ezúton szeretnék köszönetet mondani mindenkinek aki bármilyen segítséget nyújtott a honlap létrejöttéhez.

Remélve, hogy 2008. január 1. után is megtisztelik a honlapot érdeklődésükkel kívánok mindenkinek Boldog Új Évet!

Megszakítás