X. Lantos György Emlékverseny – Asztalitenisz

Az asztalitenisz sportág mérkőzéseivel zárult 2007. március 24-én az idei, a X. Lantos György Emlékverseny. Már kora reggel labdajátéktól volt zajos a művelődési ház nagyterme. Jó hangulatban érkeztek meg a helyi- és a vidéki játékosok.  A köszöntő után a sorsolás izgalma fokozta a hangulatot. Fél tíz körül megkezdődtek a mérkőzések. A 35 versenyző csoportos körmérkőzés alapján juthatott előrébb a játékban. Vegyes párosban 5 pár küzdött az elsőségért. A párosok játéka után az egyéni versenyek következtek. A férfiak közül 29-en, a női ágban 5-en versengtek a helyezésekért. A nap folyamán frappánsan és prezícen segítette a játékosokat a sportszervező, id. Patyi Béla. A nézők mellett a játékosok is figyelték egymás játékát, amit tapssal is elismertek. Fordulatos és izgalmas mérkőzéseket láthattunk. Néha azonban a papírforma is igazolta az eredményeket, hiszen a legtöbb amatőr játékos mellett akadtak páran, akik szép és sikeres sportmúlttal rendelkeznek. A kardoskúti játékosoknak egyáltalán nincs szégyenkezésre okuk, hiszen a játék élményén túl közülük többen is az emlékverseny serlegeivel térhettek haza.

A kora délutánra kialakult végeredmény a következő:

Női egyéni versenyeredmények:

I.hely: Dr. Bertók Éva
II.hely: Kürtiné Rácz Anikó (Kardoskút)
III.hely: Debreczeniné Jámborcsik Gyöngyi (Kardoskút)

Férfi egyéni versenyeredmények:

I.hely: Miskei Zoltán
II.hely: Ribovics János
III.hely: Nyári László

Vegyes páros versenyeredmények:

I.hely: Kürtiné Rácz Anikó – Nagy György József (Kardoskút)
II.hely: Debreczeniné Jámborcsik Gyöngyi – id. Szabó Tibor (Kardoskút)
III.hely: Dr. Bertók Éva – Nyári László

Reméljük jövőre ismét sokan emlékezünk a sportszerű játékkal Lantos György igazgató úrra!

Festmények, cápák és még sok minden más

Napsütéses, szép napnak néztünk elébe március 16-án, amikor korán reggel útnak indultunk a fővárosba. Már február közepén eldőlt, hogy sokan kíváncsiak a híres gyűjteményekből Magyarországon kiállított Vincent van Gogh alkotásokra. A Szépművészeti Múzeumi látogatásunk előtt megtekintettük az Időkereket, az 1956-os Emlékművet és a Hősök Terén is időztünk egy kicsit. A múzeumi kiállításon a festőművész több nagy kortársának a művét is megcsodálhattuk, többek között Delacroix, Rembrandt alkotásait is. Kora délután a Campona Bevásárlóközpont felé indultunk el, ahol a Tropicariumban kirándulásunk további részét számunkra különleges állatok között töltöttük. Mindannyiunknak nagyon tetszett a mini esőerdő, ahol a rögtönzött trópusi eső és mennydörgés hatására a madarak és a kisállatok hirtelen elhallgattak. Miután az eső elállt, hangos csiviteléssel megindult az élet. Hosszasan időztünk a cápamedencénél, ahol centiméterekről csodálhattuk meg a tengerek élővilágát. A fejünk felett úsztak el a ráják, a cápák és a szebbnél szebb színben pompázó halak. Három búvár alámerülését is figyelemmel kísérhettük. A jó hangulatnak és a sok látnivalónak köszönhetően nagyon hamar eltelt az idő, élményekkel gazdagabban tértünk haza.

GALÉRIA ITT.

Méltó ünneplése a forradalomnak

Szerencsére a politika vihara most is elkerülte Kardoskutat. Március 15-én este csendben, méltóságteljesen telt meg a művelődési ház nagyterme. Ramasz Imre polgármester úr köszöntő szavai után az általános iskolások ünnepi műsora következett – amelynek színesítéseként – a forradalom és szabadságharc idejéből származó fotómontázs került levetítésre a filmvásznon. Az iskolások versekkel és énekekkel emlékeztek a hősökről. A közel húsz perces műsort követően Pappné Neller Borbála, a művelődési ház vezetője vette magához a szót és egy szép ünnepi beszéddel méltatta a forradalom és szabadságharc emlékét. A közel 150 jelenlévő a szózat elhangzása után a művelődési ház előtt fáklyát gyújtott és énekelve vonult a Hősök Emlékművéhez. A koszorúzás alatt a nem messze felállított tábortűz szikrái is az ég felé vették útjukat. Az ünneplők énekszóval állták körbe a tüzet és méltóan ünnepelték 1848-49. szellemét. A parázs kialudt, de az emlékek tovább élnek.

Fotók az ünnepségről IDE kattintva érhetőek el.

X. Lantos György Emlékverseny – Ulti

A kártyáé volt a főszerep a X. Lantos György Emlékverseny mai fordulójában, ahol a megjelent 3 település 15 versenyzője ült asztalhoz a trófeák megszerzésének reményében. Amíg tavaly egy, az idén már öt kardoskúti szállt be a versenybe. Régi ismerősként, barátként üdvözölték egymást a gyülekező kártyások. Több éve összeszokott társaság, akiket már nem csak a játék élménye köt össze.

Végeredmény:

I. Habzda Pál (Kondoros)
II. Maglócki Pál (Orosháza)
III. Berecki András (Orosháza)

Fotógaléria ITT érhető el.

X. Lantos György Emlékverseny – Malom

A X. Lantos György Emlékverseny a malomjátékkal folytatódott péntek délután a művelődési házban. Gyerekek és felnőttek külön kategóriában mérték össze tudásukat. Az első forduló után a legfiatalabbak közül a második helyért hárman is újra versenybe szálltak. A felnőtteknél az első és második hely a Kincses családé lett. A harmadik hely eldöntéséért viszont nagy küzdelem alakult ki id. Kincses Benjamin és Varga Pál között. Az estébe nyúló játék a következő végeredménnyel zárult:

Gyerekek:
I.helyezett: Kürti Tamara 7pont
II.helyezett: Szemenyei Gréta 5pont
III.helyezett: Kovács Attila (Orosháza) 5pont
IV.helyezett: Németh Nándor 5pont
V.helyezett: Szemenyei Liza 3pont
VI.helyezett: Csepregi Ágnes 2pont
VII.helyezett: Kiszel István 1 pont
VIII.helyezett: Nemes Mónika 0pont

Felnőttek:
I.helyezett: id. Kincses István 10pont
II.helyezett: ifj. Kincses István 9pont
III.helyezett: Kovács László (Orosháza) 8pont
IV. helyezett: Héjja András 8pont
V. helyezett: Somogyi Zsolt 7,5pont
VI. helyezett: Varga Pál 7pont
VII. helyezett: Héjja Bálint 6,5pont
VIII. helyezett: Kincses Benjamin 6pont
IX.helyezett: Verasztó Sándor 5,5pont
X. helyezett: Héjja Bálintné 3,5pont
XI. helyezett: Lengyel Ferenc 3pont
XII. helyezett: Dankó Pál 2pont
XIII. helyezett: Pappné Neller Borbála 2pont

Fotógaléria ITT érhető el.

X. Lantos György Emlékverseny – Sakk

Az idén márciusban kerek évfordulójához ért a Lantos György Emlékverseny. 2007-ben a sakkozók meghívásos versenyével kezdődött meg a sportbarátok hagyományos találkozója. Nyolc település (Kardoskút, Tótkomlós, Mezőkovácsháza, Végegyháza, Battonya, Gádoros, Békéscsaba és Orosháza) 48 sakkozója mérte össze tudását vasárnap. A felnőttek mellett a gyermekek is a sakktábla mellé ültek. A verseny 9 fordulójában 2×15 perc állt rendelkezésükre a játékosoknak, hogy eldöntsék a játszmát.  Külön elismerésben részesült a 14 éven aluliak legeredményesebb versenyzője Szűcs Sándor (Gádoros) és a legidősebb játékos, a 81 éves kardoskúti Tóth Árpád.

A végeredmény a vidéki és a kardoskúti sakkozóknál az alábbiak szerint alakult:

Vidéki helyezettek:
I.díj: Tokai János (Nagyér)
II.díj: Sáfrán István (Tótkomlós)
III.díj: Széles András (Tótkomlós)
IV.díj: Dr. Baricz Károly (Békéssámson)
V.díj: Héjja Bálint (Kardoskút)
VI.díj: Kiss Zoltán (Gádoros)

Kardoskúti helyezettek:
I.díj: Debreczeni József
II.díj: Héjja András
III.díj: Kincses István

Fotók IDE kattintva érhetőek el.

Megszakítás