Szállunk, mint a „Kunmadár”

Nagy Zsoltit – Plasztik Szerviz Kardoskút – az Orosházi Ninja Club tagját, a veterán járművek szerelmesét kérdeztük a legutóbbi versenyükről.
– Milyen versenyen vettetek részt?

– 13 éve van 24 órás megbízhatósági veterán verseny Kunmadarason. Ott a reptéren van egy kijelölt pálya, ami 3 kilométer hosszú, ott szoktunk indulni az Orosházi Ninja Clubbal. A verseny lényege, hogy 24 órán keresztül 4 pilóta felváltva rója a köröket ugyanazzal a motorral.  Másfél óránként váltottuk egymást, olyankor csak tankolás volt. Egyszer elrepedt a tankunk, meg egy hátsókerék defektünk volt, más nagyobb gond nem volt a verseny során. Több, mint 1800 kilométert motoroztunk. Különböző kategóriák voltak: magyar egy henger, magyar két henger, külföldi egy henger, külföldi két henger, meg az épített kategória. Mi magyar egybe indultunk, itt általában Pannóniákkal mennek és itt lettünk másodikak.  Nagyon jó társaság van. Körülbelül egy húsz fős csapat érdeme ez az eredmény. Vannak szerelők, pilóták, szakácsok. Vannak, akik mérik az időt, és vannak akik a logisztikáért felelősek. Ilyenkor összefog a csapat és megyünk.

– Erről a motorról mit lehet tudni?

– Ez egy 1957-es évjáratú Pannónia TL 250-ből van építve. Pár módosítás van rajta, amit megenged a kiírás: Mz teleszkópok vannak elől-hátul, meg Mz a felniráfunk, és egy ’’kettő az egyben” kipufogó van. Teljesítményre nincs változtatva, gyári értéken van. Próbálunk a megbízhatóságra utazni és a stabil előrehaladásra.

– Egyedül készítetted fel a motort?

– Nem, van egy nagyon jó kis csapatunk és van 3 srác, aki segített. Horváth Palinak köszönhetjük a gépi munkát, a szerelésben pedig Pusztaföldvárról két srác, a Gregus Gyuri és a Csete Pali jelentősen segítettek. Az alkatrészek java itthonról származik, tőlünk, ezek megvoltak, venni nem kellett hozzá igazából semmit, az lett ráköltve, ami a felújítási rész: új gumik, csapágyak, új hajtókar, festés, bovdenek, gumialkatrészek.

-Mióta motorozol?

– Kicsi korom óta motorozok, szeghalmi unokabátyáim motorjain tanulgattam. Aztán megszereztem a jogosítványt kismotorra és később nagymotorra is. A motor valahogy mindig jelen volt az életemben.

– Van kedvenc motorod?

– Nem mondanám, hogy van kedvenc motorom. Mindet szeretem. Mindet, amelyik jó öreg.

– Hány motorod van jelenleg?

– Huszonvalahány darab motorom van. Nem tudom pontosan.

– Van esetleg olyan motor, amilyet még szeretnél beszerezni?

– Szerintem már olyan nem lesz. A meglévő motorok felújításának kellene egyszer a végére jutni, de ez is sok idő, meg sok pénz.

– Célok, tervek a jövőre nézve?

– Ezen a 24 órás versenyen mi már háromszor indultunk. Ez évente van, de mi csak kétévente tudunk menni, mert mindig egybeesik a kétévente megrendezett Orosházi Veteránjármű Találkozóval, amin pedig ott kell lennünk. Igazából ez a második motor, amit erre a versenyre készítettünk. Volt egy másik korábban, de az nagyon-nagyon széria volt, annak hamar leért a lábtartója és a kipufogója. A fékje se volt olyan jó, mert kis fékdobos volt, ez a mostani motor pedig nagy fékdobos. Az előző motoron gyűjtött tapasztalatokat átültettük erre és ezt már megpróbáltuk jobbra megcsinálni. Szeretnénk most már a következő futamon a teljesítményen is növelni, meg a világításunk gyenge volt éjszaka nagyon és azon kell egy kicsit javítanunk.

További sikereket és széles utat kívánunk a csapatnak!

Fotók: Orosházi Ninja Club és Rajki Judit

Hangok a pusztában

erdi_tamas_2011_08_15-5
További képekért kérem kattintson a fotóra. (Fotók és videó: Varga Pál)

Mint egykoriban az olvasókörök idejében történhetett, szép sorban gyülekeztek az emberek egy pusztaközponti tanya udvarában. Jöttek gyalogosan és kerékpárral, illetve a modernizációnak köszönhetően autókkal és motorokkal. Az udvaron békésen keresgélték betevőjüket az aprójószágok, mikor is egy zongorába botlottak. Zongora a pusztában egy tanya udvarán? Verasztó Lajos régi álma teljesült ezen a kora estén a pusztaközponti tanyavilágban. Mint már nem először, most is nagy fába vágta Lajos a fejszéjét. Kigondolta ugyanis, hogy kellene szervezni egy komolyzenei estet az itt élő embereknek, és azoknak, akiket érdekel a kultúra e válfaja. Mi is lehetne egy zongoraest méltó színhelye? Adott a puszta, egy tanya és annak udvara, illetve gyönyörű időjárás. Keresve sem lehetne találni alkalmasabb teret a komolyzene élvezetére. Adott egy szebb világot is látott pianínó, akinek szintén jeles lett ez az este, hiszen avatott kezek vették gondjaikba. Az avatott kéz pedig nem másé volt, mint Érdi Tamás zongoraművészé. Tamásról dióhéjban annyit lehet tudni, hogy egy hibás inkubátor kezelés miatt elvesztette látását. Egy speciális módszerrel teszik „láthatóvá” számára mindazt, ami a kottákban található. Tizenöt évesen aratta első komolyzenei sikerét,  a Tavaszi Fesztiválon  előadott Mozart: A-dúr zongoraversenyével. 2010-ben a Prima Primissima nyertese komolyzene kategóriában. Az idei évben már koncertezett többek között Angliában. Fiatal kora ellenére az elmúlt években a világ 23 országában örvendeztette meg közönségét, szebbnél szebb koncert termekben. És most leült a puszta közepén a kék ég alatt, egy kopott zongora és hatvan fős közönsége elé. A művész fantasztikus játéka az első pillanatban ámulatba ejtette közönségét. Arcjátékával – ha egyáltalán lehetett -, még tovább fokozta a zene hatását. Sok embernek ez volt élete első találkozása a komolyzene élő élményével. ÉLMÉNY csupa nagy betűvel, hiszen egy gyönyörű estével ajándékozott meg bennünket. Köszönet Verasztó Lajosnak, hogy az ötletét megvalósította és széles körben megosztotta ezt az emberekkel. Köszönet házigazdánknak Verasztó Péternek és családjának, hogy tanyáján helyet adott az eseménynek. A lebukó nap fényénél hazafelé sétáló embereket lehetett látni a nagy pusztában, szívükben a zene melegével.

A videó kérésre el lett távolítva a weboldalról.

Túl az egymillión

2005. októberi indulása óta a napokban átlépte a bűvös egymilliós határt a település honlapjának látogatottsági számlálója. Hat évvel ezelőtt napi tíz- tizenöt látogatás volt jellemző az oldalra, amely napjainkra elérte a 900-as átlagot. Az idén volt a napi látogatottsági rekord is, – a településmarketing és média képzés alatt – amely egy nap alatt 5240 IP címről (munkaállomásról) regisztrálta az érdeklődők számát.  Az idén eddig 47 országból voltak községünkre, híreinkre kíváncsiak, több mint hatszázezerszer nyitották meg a kardoskut.hu oldalt. Az idei leglátogatottabb hónap a június volt, 101,890-es látogató számmal. Regisztrált tagjaink száma jelenleg 181 fő. Ők az oldalon történt frissítésről azonnal hírlevélben kapnak tájékoztatást. Látogatottságunk mértéke többek között a hatékony népszerűsítésnek, közösségi oldalakon való megjelenésünknek, illetve annak is köszönhető, hogy az MTI nyitóoldalán megjelenésük pillanatában felkerülnek a cikkeink. Napról napra többen jönnek át az MTI oldalról a kardoskut.hu oldalra. Leglátogatottabb részei az oldanak sorrendben az élő web-kamera, Fehértó- étterem havi menüje, fórum és az esemény-naptár. Keresőszavak alapján az alábbi szavakkal érték el legtöbben az oldalt: „Kardoskút”, „Falunap Kardoskút”, „Kardoskúti képzés”, „Kardoskúti rally”, stb. Legtöbb időt olvasóink a hírek menüben töltenek. Bízom benne, hogy továbbra is sikerül az aktualitásokat rövid időn belül közzé tenni, hiszen csak úgy van értelme egy weboldalt fenntartani, ha az folyamatosan frissül, naprakész információval látja el olvasóit.

Az oldal szerkesztői nevében köszönjük, hogy megtiszteltek bennünket figyelmükkel. Tegyék ezt ezután is!

Tóth Sándor köszöntése

Tóth Sándor Istvánt 90. születésnapja alkalmából köszöntötte Ramasz Imre polgármester és dr. Mészáros Erzsébet jegyző. Orbán Viktor miniszterelnök aláírásával ellátott emléklapot, illetve egy szerény ajándékcsomagot vehetett át Sanyi bácsi e jeles napon, akit Kardoskúthoz való kötődéséről kérdeztem:

 – Kardoskút a családom fészke volt. Amikor már Orosháza szűknek bizonyult a letelepedésre, az őseim elkezdték keresni a környéken a lehetőségeket. Így kerültek apai ágamon a Kabódiak Kardoskútra. 1921. augusztus 8-án láttam meg a napvilágot Orosházán.
Édesapám nyolc éves koromban meghalt, a nyarakat kereszt szüleimnél töltöttem Gyulamezőn. Ezekre a csodálatos évekre a mai napig szívesen emlékszem vissza. Tehén és disznó legeltetéssel töltöttem akkoriban a napokat. Később azután – 1971-ben – vásároltam egy tanyát Kardoskúton, és 1982-ig innen jártam be dolgozni Orosházára az ÁFÉSZ-hez. Egyaránt érzem magam Kardoskútinak és Orosházinak is. A tanyára sűrűn kijárok, hisz nagyon sok szép emlék köt engem ide. A 90. születésnapi megemlékezést is itt tartotta a család, ahol az asztalhoz a barátokon kívül négy gyermekem, hat unokám és három dédunokám ült le. Egyik fiam Kanadában él, így őhozzá szoktuk igazítani az összejövetelt, általában augusztus végén.

Orosháza városa is megkereste a 90. születésnapja alkalmából, hogy köszöntse Sanyi bácsit, de ő úgy döntött, hogy szívesebben jön Kardoskútra, az önkormányzat meghívásának eleget téve.

  – A meghatottságtól alig tudok szólni. Köszönöm szépen a köszöntést. Kardoskútra mindig szívesen jövök, hisz rokon lelkekkel találkozom itt. Gyönyörű a település, rendezettek az utcák. Látszik a sok gondoskodó munka az itt lakók részéről. Engedjék meg, hogy ehhez egy kis mértékben én is hozzájárulhassak. 200.000- forintot ajánlok fel fásításra, amelyet bármikor a település rendelkezésére bocsájtok.
  A mai napig kitűnő szellemi képességekkel bíró Sanyi bácsi tele van tervekkel, de elmondása szerint most már lebeszéli magát a nagyobb dolgok megvalósításáról. El kell az embernek fogadnia, hogy az idő eljár felette és tudni kell elviselni az ezzel járó terheket. Reméljük, hogy a 95. születésnapján is köszönthetjük őt.

(Fotók és videó: Varga Pál)

Verseny az idővel

110814_kardoskuti_rally_RJ_017
További fotókért klikk a képre. (Fotó: Rajki Judit)

Vasárnap ismét gumicsikorgástól voltak hangosak az utcák a II. Orosházi Rally Show-n. Az első napon ügyességi versenyt tartottak Orosházán, a Táncsics utcán, majd a második napon Kardoskúton az idővel versenyeztek az indulók.  A nézők megint egy látványos és izgalmas show-t láthattak. A 45 indulóból 27-en teljesítették a hat futamból álló versenyt, melynek az abszolút végeredménye a következő lett:

  1. Medvecz Péter – Medvecz Anna (Mitsubishi Lancer EVO VI)
  2. Kelő-Gere László- Tóth Zoltán (Mitsubishi Lancer EVO IX)
  3. Koncseg Zoltán – Jelinek Mónika (BMW E30)


    (Videó: Rajki Judit)

Megújul a településközpontunk

Évekkel ezelőtt jelent meg egy pályázat, amelyet a települések központi részének megújítására írtak ki. A pályázók közül nemrégiben hirdettek eredményt, Kardoskút község a nyertesek között szerepel.

Bruttó 21.685.943.- forintot fordíthatunk a Március 15. téren lévő parkunk felújítására. A pályázaton nyert összeg áfáját kell a településnek önerőből biztosítani, ez 4.337.188.- forint. A munkálatok már az idén ősszel megkezdődnek, s a tervek szerint jövőre be is fejeződnek. Teljesen megújul a község parkja, hiszen a mostani sövény helyett például talajtakaró cserje fog telepítésre kerülni. Kandeláberek fényénél, díszpadokon üldögélve lehet esténként beszélgetni. Az aktív szórakozást, kikapcsolódást segítendően kártyaasztal, sakkasztal és ping- pong asztal is kiépítésre kerül.  A megújuló virág- és gyepfelület öntözését saját fúrott kútból tudjuk majd megoldani, illetve egy csobogó is szerepel a tervek között. Kettő kör alakú sétány lesz kialakítva a parkban, amely díszburkolat borítást kap. A meglévő fák közül lesz, amely kivágásra kerül, illetve fiatal díszfák telepítésére is sor kerül. A munkálatok elkezdődtek, hamarosan látványosan átalakul Kardoskút településközpontja.

A településközpont megújításáról készült tervrajz (nagyításhoz klikk a képre):
telepuleskozpont

Mérőbusz

korny_auto
Pár napja a településünk központjában található „brigádház” udvarában egy kisbusz parkolt le, amelynek tetejéből különböző műszerek állnak ki. A járókelők találgatták, hogy vajon mit is mérhet ez a busz. Erre a kérdésre Pusztai Krisztina, a KVI-PLUSZ Környezetvédelmi Vizsgáló Iroda Kft szakértőjétől tudtuk meg a választ:

 – A mérőbusz a levegőminőség mérésére alkalmas. Folyamatosan mérhetőek egyrészt az úgynevezett klasszikus légszennyező anyagok, ezek a nitrogén-oxidok, szénmonoxid, kén-dioxid, ózon és a szálló por frakciói (TSPM, PM10, PM2,5). Ezen túlmenően alkalmas a ritkábban mért szerves légszennyező anyagok folyamatos mérésére is, ezek a benzol, a toluol, az etil-benzol és a xilolok, ezek összefoglaló neve a BTEX.

A mostani mérések tervezetten az őszi-téli és a tavaszi időszakban is megismétlésre kerülnek. A levegőminőségi mérési eredmények ismeretében képet lehet alkotni Kardoskút területén az említett légszennyező anyagok esetén a levegőterheltség időszakos és éves mértékéről.

Hurrá, nyaraltunk!

110801_05_hajduszoboszlon_az_ifiklubbal_RJ_045

(Fotók: Rajki Judit)

Közel fél éve született meg a gondolat az ifi klubosok fejében, hogy jó lenne egy közös nyaralással feledhetetlenné tenni az idei nyarat. Egy pályázat jelent meg nem sokkal ezután amelyet megírtunk, beadtunk és több hónapnyi várakozást követően mint kiderült, megnyertünk. A mai árakat ismerve a pályázat mellé – csökkentve a résztvevők költségeit – további támogatót kellett találnunk. Kardoskút Községért Közalapítvány kuratóriumi tagjai jó ötletnek találták, hogy egy csapat fiatal értelmesen, közös élményekkel gazdagítva töltse el a nyarat. 100.000.- forint támogatást nyújtottak, amely összeg részben fedezte az ötnapos szállás és étkezés költségeit. Elérkezett a várva várt nap, augusztus elseje. Nekivágott a csapat, hogy Hajdúszoboszlón töltse a hónap első öt napját. Az első nap a szállás elfoglalásával, a „terep” megismerésével telt. Este természetesen nem maradhatott el az „ismerkedési est”. Szállásunk a Szép Ernő Kollégiumban volt, ahol rajtunk kívül túlnyomórészt Román vendégek voltak. A nyelvismeret – főleg a fiúk részéről –  biztosan gazdagodott a héten. A második napon Európa legnagyobb strandjára a Hajdúszoboszló Aqua Palace élményfürdőbe vettük az irányt. A fürdő nagyságára jellemzően – rengeteg a pénztár és bejárat – elsőre nem sikerült eltalálni a célt, így a strandfürdőbe jutottunk. Némi bizonytalanság után, célirányosan az Aqua Palace-ba érkeztünk. Itt aztán mindenki megtalálhatta a neki tetsző – élmény elemekben gazdag – medencét. Az árakról zárójelben annyit, hogy ha valaki élményfürdővel kombinált strandfürdő jegyet vesz, illetve a csúszda parkot is szeretné használni, akkor több mint hétezer forintot kell otthagyjon a pénztárban. Az egész napos fürdőzést követően visszaérkezve a szállásra a hangulat a tetőfokára hágott. Harmadik nap a város megismerésével és felfedezésével telt, kötetlen programként. Szállodák és árusok végtelen sora jellemzi Hajdúszoboszló strandjának környékét. Mindenütt ápolt virágágyások és szökőkutak találhatóak. Egy nyugodt, sétálós napként telt a szerda. Csütörtökön ismét megpróbálkoztunk az Aqua Palace és strandfürdő területének felfedezésével, és ezen a napon már azért úgy érzem sikerült is. Az első naphoz képest egy újabb területet fedeztünk fel, medencék sokaságával. A gyönyörű idő szerencsére egész hetünket jellemezte. Pénteken kora délután elhagytuk Hajdúszoboszlót, számtalan szép emlékkel a hátunk mögött. A kis csapat még jobban összekovácsolódott és tervezi a következő közös programot.

Vélemények a nyaralásról:

„Jó volt, buliztunk és hülyéskedtünk. Sokat strandoltunk. Meg akartak tanítani a fiúk pókerezni, de nem sikerült.”

„Tetszett a kis kirándulásunk Szoboszlón. Jó a strand, szép a város. A legtöbb embernek a végére már elfogyott a zsebpénze. Szépek voltak a lányok, nagyon jól szórakoztunk.”

„Nagyon jól éreztem magam. A társaság nagyon jó volt. A strand az gyönyörű. A szállóval sem volt semmi gond.”

„Sose legyen ennél rosszabb nyaram!”

110801_05_hajduszoboszlon_az_ifiklubbal_RJ_002

 

(Videó: Varga Pál)

Ismét a lóerőké lesz a főszerep

rally_2010
További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

A tavalyi évben első ízben megrendezett rally verseny nagy sikerén felbuzdulva Jelinek Zsolt főszervező úgy döntött, hogy az idén ismét megszervezi a versenyt. Az autósport szerelmesei két napon át hódolhatnak kedvenc időtöltésüknek, hiszen augusztus 13-án Orosházán, majd másnap Kardoskúton folytatódik a versengés.

– A tavalyi év tanuló év volt. Sok hiba becsúszott, illetve voltak olyan események amelyekre nem számoltunk előzetesen – meséli Jelinek Zsolt. – Az idei versenyre való felkészülést jóval korábban megkezdtük, mint tavaly. Előzetesen megkértük a Képviselő-testület engedélyét, akik egyhangúlag támogatták elképzelésünket. Több ponton is módosítottuk a tavalyihoz képest a Kardoskút belterületén vezető pályát. Tettük ezt azért, hogy látványosabbá, és egyben biztonságosabbá tegyük a futamot. A versenyt megelőző napokban több teherautónyi kamiongumit fogunk elhelyezni a település utcáin, azokon a pontokon, ahol ezt a biztonság megköveteli. Változás a tavalyi versenyhez képest, hogy többször fel fogjuk napközben oldani az útzárakat, így szabad mozgást tudunk biztosítani a helyszínek között.

Az idei verseny biztosításához – a tavalyihoz hasonlóan – egy biztonsági céget és a kardoskúti polgárőrséget kértük fel.

terkep_2011_08_14
A verseny hivatalos oldala IDE kattintva érhető el.

Antólógia beharangozó

bookA Kardoskúti Nyugdíjas Vers- és Prózaíró pályázat díjkiosztó ünnepségére augusztus 27-én, szombaton 9 órai kezdettel kerül sor. Az idei év ünnep a számunkra, hiszen negyed évszázaddal ezelőtt született meg a gondolat, hogy valami nagyot kellene álmodni itt, ebben a kicsiny békési községben. Nagyné Szöllősi Teréz igazgatónő és a helyi Radnóti Miklós Nyugdíjas Klub tagjai akkortájt talán nem is merték remélni, hogy az irodalmi pályázat egyszer kinövi a megye, s majdan az ország határait is. Istennek hála így történt, mert voltak már Erdélyből is pályázóink, s rendre az ország több tájáról érkeznek be versek, prózák a művelődési ház irodalmi pályázatára. A beérkezett pályaművekből minden évben kiadásra kerül egy könyv, amely a Kardoskúti Antológia nevet viseli, s válogatást tartalmaz az előző évi művekből. Az idei kiadás rendhagyó lesz, hiszen ebben az évben – egy korábban megvásárolt tördelőszoftvernek köszönhetően – egységes formátumban tudjuk kiadni a könyvet. A kiadvány már a nyomdában van, a díjátadó ünnepségen minden kedves érdeklődőnek lehetősége lesz megvásárolni.

Égi tünemény

Vasárnap délben két tubát figyelhettek meg Kardoskút közelében azok, akik az eget szemlélték.
tuba_1

(Fotók: Rajki Judit)

Ritka jelenséget lehetett látni vasárnap délben Kardoskút felett. A tuba egy felhőtölcsér, légörvény, mely a benne zajló felhőképzés miatt lesz látható. Sokan összetévesztik ezt a tornádóval, hiszen a különbség csak annyi, hogy a tuba nem éri el a felszínt. Földet érése esetén tornádónak nevezzük, ekkor hatalmas pusztítást végez, életveszélyessé válhat. A tuba kialakulásának egyik feltétele az alacsony felhőalap, vagyis az, hogy a kondenzációs szint a talajfelszínhez minél közelebb legyen, ehhez szükséges megfelelő mennyiségű pára jelenléte a légkörben. Tubák létrejöttének másik feltétele a kellő erősségű örvényesség jelenléte, melyet a vertikális szélnyírás, vagyis az eltérő magassági szinteken mérhető szélvektorok különbsége biztosít.
(Forrás: oroscafe.hu)

tuba2

Honosítás

Kardoskút két erdélyi testvértelepüléséről érkeztek vendégek a falunapot megelőző napon. A több éve tartó barátság a családok között egyre szorosabb szálakon fut. Az egész napos falunapi programot hétfőn egy közös gyopárosfürdői strandolás követte. Az idén a szórakoztató programokon túl, komoly dolgok is előtérbe kerültek. Húsz daróci és jánosfalvi román állampolgár döntött úgy, hogy elindítja nálunk a honosítási eljárást és kérik a magyar állampolgárságot. Az eskü szövegét – egy család kivételével – mind Kardoskút községben szeretnék kimondani. Az esküre várhatóan fél éven belül fog sor kerülni, tehát hamarosan viszontlátják egymást a barátok egy felemelő esemény kapcsán.

Letört ág okozott kárt

P7200001

(Fotó: Varga Pál)

Az előző napok meleg időjárását követően július 20-án reggel erős szélre ébredt a település lakossága. Délelőtt kilenc óra körüli időben D. Tóth Máté helyi körzeti megbízott hivatalos ügyben járt az önkormányzat épületében. Egy erős robajlásra lett figyelmes, amelyet nem más, mint a Március 15 téren lévő fa egyik ágának letörése okozott. A letört ág összetörte a nemrégiben épített kerítés egyik elemét, illetve kárt tett egy tartályban is. Szerencsére személyi sérülés nem történt. A fát az orosházi tűzoltók vágták ki, hogy elkerüljék a további balesetveszélyt.

A hangulat forróbb volt, mint a hőség

110716_kardoskuti_falunap_RJ_124

208db. fotó a rendezvényről a képre kattintva. (Fotók: Rajki Judit)

Nyárias időjárás fogadta az idei Falunapra kilátogatókat szombaton, az immáron tizenkettedik alkalommal megrendezett legnagyobb kulturális rendezvényünkön. A focisták örömére csak dél körül kezdett felmelegedni a levegő, amikorra a kispályás labdarugó bajnokságra benevezett nyolc csapat már majdnem be is fejezte a mérkőzéseket. A csoportmeccsekhez a sípot a Kardoskútról elszármazott Szénási Józsi illetve Zacsok Imre játékvezetők fújták. A sportszerű játék az idén sem maradt el, s szeptemberben egy teljes focis-napra várjuk vissza a játékosokat a Lenti Kupára. Az idén az első helyezettnek járó serleget a Retró Oilers Sc. csapata vihette haza, második helyezett a Barátság Sc., harmadik helyezett a Kardoskút-Somogyi Kft. csapata lett.  Amíg az iskola pályáján a focisták rúgták a labdát, addig a művelődési ház udvarán a pörköltfőzők a déli ebéd elkészítésének láttak hozzá. Az idén négy kategóriában hirdethettünk eredményt. A megszokott pörköltek mellett – marha, birka és őz – az idén kakaspörkölt is főtt a bográcsban. A vadászok három csapata különleges őzpörköltet készített: volt magyaros, vargányás és „gazdagon” ízesített. A délelőtt folyamán egy helyi kötődésű fiatal alkotó, Balogh Mónika képeiből nyílt meg a falunapi tárlatunk. A jelenleg Hollandiában élő óvónő sok szép festménnyel mutatkozott be településünkön. A kiállítás megnyitó után a Petőfi utcán folytattuk a programunkat, ahol orosházi modellezők tartottak érdekes és látványos bemutatót kisebbeknek – nagyobbaknak. Mivel közelgett a délidő, így a vendégek újra a művelődési ház felé vették az útirányt, ahol Arany Misi és zenésztársa gondoskodott a muzsikaszóról.

Koradélután a parkban lelkes nézősereg előtt lépett fel a Szegedi Miniszínház egy gyerekeknek szóló mesejátékkal, amit reneszánsz játszóház követett. Emellett a nap folyamán helyi kézművesünk játszóházába is vártuk a gyerekeket, a fiatalokat pedig az ingyenes vizifoci szórakoztatta. Ennek az idén is nagy sikere volt, főleg délután, amikor a focistáink is átjöttek az iskola pályájáról ide játszani. A Falunap egyik nagy durranása – szó szerint – Gergely Sanyi motoros show-ja volt. Igazi látványos motoros attrakciókat láthattunk és persze hallhattunk is, a lóerőknek köszönhetően. Ezúton köszönjük meg a Kardoskút Községért Közalapítványnak anyagi hozzájárulását, hiszen sok érdeklődő élvezte a bemutatót. Ezután kicsit könnyedebb vizekre eveztünk békéscsabai előadóművészeinkkel, akik musical-, operett- és régi slágerek dallamait csendítették fel a nagyszínpadon. A díjkiosztó ünnepség után az esti műsorokkal folytatódott a Falunap a parkszínpadon. Igazi keleties hangulatot varázsoltak elénk a Caliana Táncegyesület táncosai, akik többféle orientális táncot mutattak be a nagyközönség előtt.  Közben megérkezett a Duma Színház tavalyi tehetségkutató versenyének győztese, Gergely István Tamás, aki a nézők között járva-kelve igyekezett hangolódni a fellépésre.  Az idén először kipróbálhattuk, hogy milyen egy stand up-ost élőben hallgatni, nem csupán a televízió képernyőjén keresztül megismerni. Az igazi falunapi „csemegék” viszont ezután jöttek, amit már a nézők létszáma is jelzett: a park este teljesen megtelt közönséggel. Először a megasztárból ismert Ásós Attila „Pacsirta” és zenekara szórakoztatta élőkoncertjével a hallgatóságot. Igazi bulis hangulat volt, ami jól megalapozta a fiatal énekes pár, Dred és Doris fellépését. A fiatalság és az idősebb korosztály is örömét lelte könnyed zenéjükben. A csúcspont ezután jött, amikor megérkezett Lányi Lala és a Kozmix. Olyan fergeteges élőkoncertben volt részünk, amire előre nem is gondolhattunk. Ám az éjszaka még mindig tartogatott meglepetéseket, hiszen a Kerozin is színpadra lépett. A fiúk sajátos keményebb zenei stílusának nálunk is meg voltak a rajongói. Az éjszakai műsor a várva-várt retró diszkóval ért véget, amihez új színfoltként konga-show is társult. Így különleges zenei aláfestést is kaptak a diszkózenéhez a táncoló, bulizó fiatalok.  A Nap már majdnem felkelt, amikor hajnal 3-kor újra elcsendesült a falu. Ezt a napot még biztosan sokáig emlegetni fogjuk, s reméljük, hogy az önkormányzati támogatásnak köszönhetően a következő évben is hasonlóan jó programokban lehet részük mindazoknak, akik várják és szeretik a Kardoskúti Falunapot!

Streetfighter show (Videó: Tiba András)

Lemondott az elnök

adasz_ferenc_lemond

Ádász Ferenc leköszönő elnök

Öt év után lemondott a Kardoskúti Bűnmegelőzési és Önvédelmi Egyesület elnöke, Ádász Ferenc. Az összehívott közgyűlés előtt indokként megromlott egészségügyi állapotát emelte ki. Lemondását megelőzően beszámolt az elmúlt öt év tapasztalatairól. Érezhetően javult a település közbiztonsága, amelyhez minden bizonnyal hozzájárult a szabadidejüket erre feláldozó polgárőrök napi járőrözése is. Elnöksége alatt a létszám tíz fős mozgást mutatott, jelenleg 19 főből áll a tagság. Támogatók közül kiemelte az önkormányzatot, illetve a lakosok is egyre nagyobb számban ajánlják fel adójuk 1%-át az egyesület részére, visszajelezvén az elvégzett munka dicséretét. Ádász Ferenc az elnöki tisztről ugyan lemond, de mint polgárőr továbbra is az egyesület tagja marad. A rövid beszámolót követően Ramasz Imre polgármester kifejezte a Képviselő-testület elismerését az elmúlt években végzett munkáért és egy szerény ajándékot adott át a leköszönő elnöknek. A közgyűlést megelőzően a jelölő bizottság megkereste a polgárőr tagokat, hogy ajánljanak új vezetőt az egyesület élére. Az egyeztetések során a posztra Török Attilát jelölték a tagok, aki elvállalta a felkérést. A közgyűlés titkos szavazás útján egyhangúan megválasztotta őt a Kardoskúti Bűnmegelőzési és Önvédelmi Egyesület elnökének.
uj_elnok

Török Attila megválasztott elnök. Fotók: Varga Pál
Megszakítás