Jó gyermekek mind örültek


További fotókért kérem kattintson a fenti képre. (Fotók: VP)

Népes gyermeksereg várta nagy izgalommal a Nagyszakállút, aki az idén sem érkezett üres kézzel Kardoskútra.

Gyermekdalokkal, énekekkel vártuk a Mikulást, aki az idén is ellátogatott a művelődési házba szervezett községi Mikulásváró programunkra. Az iskola után hazaérkező gyerekeket és a legkisebbeket finom falatokkal és Katika néni mézeskalácsos kézműveskedésével fogadtuk, majd Ujj Anna fiatal énekes dalaiba kapcsolódhattak be a gyerekek a színpadon. A mozgalmas délután sürgéssel-forgással telt, a falu legkisebbjeit is elhozták a szülők, nagyszülők. Az örömteli pillanatokat a Mikulás piros zsákja fokozta, hiszen minden gyermek egy-egy tartalmas édességcsomaggal lett gazdagabb. A Kardoskúti gyerekek most is megfogadták a Nagyszakállúnak, hogy jövő decemberig mindenki jól fog viselkedni, hogy újra várakozással tekinthessenek az ablakokba kitett kis cipőkbe, csizmákba.

Hálásan köszönjük a rendezvényhez nyújtott támogatást szponzorainknak:
– a Mikulás csomagokat: a Magyar Földgáztároló Zrt. -nek és munkatársainak
– a gyermekműsort: a MOL Nyrt.-nek
– a vendéglátást: a Békés Takarék helyi fiókjának és munkatársainak

PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY

Kardoskút Község Önkormányzat tulajdonát képező ingatlan nyilvános pályázati hasznosítás útján történő értékesítésre az alábbi ingatlant meghirdeti:

5945 Kardoskút belterület 229/1 helyrajzi számú „kivett beépítetlen terület” földhivatali megjelölésű, 5945 Kardoskút, Petőfi utca 26. számú ingatlant minimum 500.000 Ft, azaz ötszázezer forint vételáron. A vételár az ÁFA-t is tartalmazza.

BŐVEBBEN…

Fellobbant az első gyertya lángja


További fotókért kérem kattintson a fenti képre. (Fotók: Őzse Zoltán)

December első vasárnapján kezdetét vette az idei adventi várakozás időszaka. Településünk lakóival közösen készülünk a karácsonyra, ezen a hétvégén közel ötvenen vettük körül a község adventi koszorúját. Lengyel György polgármester köszöntő szavait követően az ünnepséget az önkormányzat dolgozói versekkel, énekekkel átszőtt műsora tette szebbé és közösségivé. Ezt követően Nagy Zoltán református lelkész karácsony igazi megünnepléséhez tolmácsolt gondolatait hallgathattuk meg, amelyek segíthetik felkészülésünket. Végezetül fellobbant az első gyertyaláng, amelyet minden elkövetkezendő vasárnap egy-egy újabb fog követni karácsonyig.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt adventi összejöveteleinkre, vasárnaponként 16 órára, a művelődési ház elé. Ezúton köszönjük meg az adventi koszorúhoz felajánlott fenyőt Horváth Erikának és Mórocz Lajosnak, illetve a műsor összeállítását Fekete Zita kirendeltség-vezetőnek!

VNB

Madárbarát óvoda


További fotókért kérem kattintson a fenti képre. (Fotók: VNB)

A Kardoskúti Napköziotthonos Óvoda két nevelési év eredményes munkája alapján elnyerte a Madárbarát Óvoda címet.  Az óvoda falán elhelyezett és erről tanúskodó táblát ünnepélyes keretek között avattuk fel Lengyel György Polgármester Úr és a Gyerekek vidám közreműködésével, a Kedves szülők és azon meghívott vendégeink körében, akik jelenlétükkel megtiszteltek bennünket. Az eszmei értékű rangnak a jövőben is igyekszünk eleget tenni.
P.É.

További türelmi időt javasol a kormány a fúrt kutak bejelentésére

Benyújtotta a kormány (2018. október 20-án) a fúrt kutakra vonatkozó engedélyezési moratórium meghosszabbítására irányuló javaslatát az Országgyűlésnek. A kormány vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosítására irányuló javaslatával, az eredetileg 2018. december 31-ig tartó türelmi időt hosszabbítaná meg 2020 december 31-ig és az eljárást is egyszerűsítenék.

A javaslat értelmében mentesül a vízgazdálkodási bírság megfizetése alól az, aki engedély nélkül, vagy engedélytől eltérően létesített vagy üzemeltet felszín alatti vízkivételt biztosító vízilétesítményt és annak fennmaradási engedélyét 2020. december 31-ig kérelmezi. A moratórium meghosszabbítása nemcsak a házi vízigény kielégítésére szolgáló kutakat érinti, hanem a mezőgazdasági öntözési célt szolgáló fúrt kutakat is. A legalizált mezőgazdasági hasznosítású kutak tulajdonosai európai uniós vidékfejlesztési pályázatokon is elindulhatnak.

A jelenleg hatályos jogszabályok alapján azon engedély nélküli kutak, amelyekre az engedélyt 2018. december 31-ig megkérik, mentesülnek a vízgazdálkodási bírság, valamint az igazgatási és szolgáltatási díjak alól.

Kormányzati szándék továbbá, hogy az újonnan létesítendő kutak engedélyezése, valamint a már meglévő illegális kutak fennmaradására irányuló eljárás a jövőben az állampolgárok számára a lehető legegyszerűbb, leggyorsabb és legköltséghatékonyabb folyamat legyen. E cél megvalósítása érdekében aktív kormányzati munka zajlik a Belügyminisztérium és az Agrárminisztérium együttműködésében, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakmai bevonásával.

A Belügyminisztérium tájékoztatója alapján az összes 1992. február 15. után létesült fúrt és ásott kút engedélyköteles. Az 1992. előtt fúrt vagy ásott kutak esetében 3 fajta helyzet állhat fenn:

– olyan ásott kútról van szó, ami jogszerűen létesült engedély nélkül: ebben az esetben üzemeltetési engedélyt kell kérni.

– olyan ásott kútról van szó, amire engedélyt kellett volna kérni, de ez elmaradt: ebben az esetben fennmaradási engedélyt kell kérni.

– 1992. február 15. előtt fúrt kút: üzemeltetési engedélyt kell kérni rá.

A moratórium csak azokra vonatkozik, akik magáncélra fúrtak kutat, nem védett területen fúrtak és talajvizet vagy partiszűrésű vízkészletet használnak. Az üzemeltetési engedélyt a létesítési engedélyt megadása után lehet megszerezni, az engedély megadása előtt az elkészült kút valós mélységét és helyét ellenőrzik.

A fennmaradási engedélyezés ennél bonyolultabb dolog, megadásánál ugyanis lényegében a létesítési engedély és az üzemeltetési engedély feltételeinek is meg kell felelni.

Márton napi ludasságok


További fotókért kérem kattintson a fenti képre. (Fotók: Perendy Nóra)

2016 óta rendezzük meg Kardoskúton a Márton napi ludasságok programunkat. Az idén a helyi civil szervezetek is tevékenyen bekapcsolódtak tagjaikkal a nap lebonyolításába. Örömmel láttuk, hogy a nagyterem hamar megtelt és kortól függetlenül mindenki megtalálta a maga elfoglaltságát – kicsik és felnőttek egyaránt. Az ovisokhoz a vendégek közül páran bekapcsolódva elevenedett meg Márton püspök története az interaktív játék során. A már megszokott finomságok mellett – libazsíros kenyér lila hagymával, tepertő és ludaskása – újdonságként lúdláb sütemény is jutott a résztvevőknek. Az újbor sem maradhatott el Márton napján, a Sóshalmi borászat zamatos rizlingjét kortyolhatták a felnőttek. A program közben készültek a Márton napi lámpások, a libás mézeskalácsok, a kicsik színezhettek és kukoricát morzsolhattak. Mindeközben a felnőttek lúdgége tésztát készítettek a jóízű beszélgetés közben. Az udvaron szép fehér és szürke ludakat csodálhattak meg a gyerekek, amiket Geiszt László helyi lakos hozott el a programunkra. A rögtönzött népi színfal előtt Szóró Szandi készített fotókat mindazokról, akik ilyformán is megörökíteni szerették volna ezt a napot. Ludas Matyi történetét zenés mesejátékával a Léghajó Színház két művésze elevenítette fel, sokunkat megnevettetve. Sötétedéskor lámpásainkkal, énekszó kíséretében búcsúztattuk az idei Márton napot. Köszönöm minden segítőm munkáját, akik nélkül nem lett volna ilyen színes ez a délután.

Köszönet a 3. Márton napi ludasságok program megvalósításában nyújtott segítségért:

Kardoskúti Polgárőr Egyesület
Kardoskúti Főnix Kulturális Egyesület
Kardoskúti Faluszépítő és Turisztikai Egyesület
Kardoskút Községért Közalapítvány
Kardoskút Község Önkormányzata részére

VNB

Rémséges tökfaragás


További fotókért kérem kattintson a fenti fotóra. (Fotók: P.N.)

Mintegy hetven résztvevővel, az idén is megtartottuk az október végi tökfaragós találkozásunkat, amelyet 2006 óta Tökös buli néven hirdetünk meg kicsik és nagyok részvételével.

Nagyon örülünk annak, hogy egyre több kisgyermek és családja vesz részt programjainkon. A faluból 13 család apraja nagyja mellett többen egyénileg érkeztek az estébe nyúló összejövetelre. A jelmezesek tizennégyen mutatták meg magukat. A legtöbben boszorkánynak öltöztek fel, a legkisebbek közül a D. Tóth Hanna és Flóra, Stelbeczki Réka és Varga Bogi. A legkisebb jelmezes D. Tóth Molli kis töklánykaként aratott sikert a nagyterem nézőközönsége előtt. A nagyobbak a mostani ismert filmekből elevenítettek meg figurákat. Az idei tök jó fej címet Sarkadi Leila kapta meg a bírálóktól. A zsűri tagjai – Andrékó Pálné, Csöntörné Szántó Zsuzsanna és Kocsis Péterné – folyamatosan figyelték a tökfaragók munkáit. Hosszas munkálkodás után huszonegy tök készült el, többen párban dolgoztak együtt. A kicsiknek a hozzátartozók segítettek az éles késsel faragni. Mindenki ügyesnek bizonyult, ám a legérdekesebb és legötletesebb lámpásokat a zsűri tagjai külön is kiemelték. A legfiatalabb faragó Süle Imike volt, aki ügyesen szedegette ki kezével a tök belsejét. A legkreatívabbnak Kopanyicza Lara munkáját értékelték, aki tökhintót készített. A legnagyobb tököt a Nyiki testvérek faragták, a legkisebbet Buzai Regina. A legviccesebb töknek minősítette a zsűri Varga Bogi és apukája töklámpását. Megosztott különdíjat érdemelt ki ötletességével Novák Józsi és az orosházi Kiss Bence Máté. A legrémisztőbb kategória győztes töklámpását Arany Dorina és párja készítette. Az értékeléskor mindenkinek emléklapot és apróbb ajándékokat osztott ki a zsűri. A program alatt Andrékó Pálnéval lehetett különböző halloweenes mézeskalács figurát festeni.

Egy év múlva ismét faragunk!

VNB

Ismerkedés a hangszerekkel


További fotókért kérem kattintson a fenti képre. (Fotók: Óvoda)

Izgalmas ősi hangszerrel ismerkedhettek meg az érdeklődők a Kardoskúti Napköziotthonos Óvoda szervezésében megrendezett hangszerbemutatón, a dorombbal. Magával ragadó hangszerjátékkal kísérve ismertették az előadók a doromb különböző fajtáit, történetét, eredetét. A gyerekeknek külön a kedvére tettek ismert népdalok alájátszásával, közös éneklésre ösztönözve a jelenlévőket. Ezt követően ki-ki kedve szerint kipróbálhatta, tanulhatta a hangok előcsalogatását a hangszerből, igen nagy sikerrel. A gyakorlottabbak – készülve az eseményre – magukkal hozták saját dorombjukat, úgy kapcsolódtak be a felszabadult örömzenélésbe. A nagy érdeklődésre való tekintettel rájátszással is megajándékozták közönségüket a zenészek.
P.É

Védőoltás

Az influenza elleni védőoltás megérkezett településünkre. Kedd és csütörtöki napokon 10-12 óra között lehet felvenni az orvosi rendelőben. Akinek helyben van leadva a beteg kártyája, ingyenesen megkapja.

1956 helyi eseményeit idéztük fel


Az ünnepségről készült további fotók a fenti képre kattintva tekinthetőek meg. (Fotók: PN.)

A művelődési ház nagytermében mécsesek és ’56-os fotók között hallgatták meg az emlékezők az Orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tanulóinak verses-zenés műsorát, amely bevezetőül szolgált az azt követő ünnepi gondolatokhoz. A 62 évvel ezelőtti történésekre emlékezett a forradalom és szabadságharc helyi és megyei vonatkozásáról szóló, kordokumentumok részleteivel is színesített ünnepi beszédében Bárdos Zsuzsanna irodalomtörténész, tanár. Az időjárás kegyes volt az esti fáklyás menethez, amelynek résztvevői a Március 15-e téren méltóságteljesen zárták az ünnepséget: a település elöljárói a Hősök Emlékművénél koszorúztak, majd a helyi civil szervezetek vezetői, a gyermekek és a lakosság elhelyezte az emlékezés mécseseit.
VNB

Kardoskút első díszpolgára: Verasztó Lajos


További fotókért kérem kattintson a fenti képre. (Fotók: Perendy Nóra)

Erős a kötődése szülőhelyéhez, amerre jár, jó szívvel emlegeti Kardoskutat. Verasztó Lajos elsőként vehette át a település díszpolgári címét.

Ki lehet az az ember, akit meghatottan, őszinte barátsággal köszöntött Törőcsik Mari színművész? S ki az a kardoskúti pusztából elszármazott, akiről a szeretet nyelvén beszélt videó üzenetben Rúzsa Magdi énekes? Mindkét hölgy ugyanannak a remek embernek gratulált vasárnap este: Kardoskút első díszpolgárának, Verasztó Lajosnak, aki önzetlen lokálpatrióta, akit a mindennapok a fővároshoz kötnek, de a nagy család, a gyökerek és a szülőhelyhez való erős kötődés gyakran hazaszólít Kardoskútra, a pusztába, a tanyavilágba, ahonnan elindult fiatalként.

A kardoskútiak ezen a hétvégén ünnepelték meg először településük önállóvá válását. Az emlékünnepség megható pillanatoktól se volt mentes. Az óvodások arattak nagy sikert, Koszorús Oszkár helytörténész lepte meg a népes hallgatóságot olyan kordokumentumokból hozott információkkal, amelyekre rá is csodálkoztak még azok is, akik jól ismerik településük történetét.

Elhangzott, hogy az 1949-es évben a tanyasi tanács dolgozta ki az önállósulási tervet, Kardoskút községgé szervezését. Áprilisban a belügyminiszter kinyilvánította: Kardoskút önálló község. 1950 februárjában tartottak elöljáróság-választó ülést. Akkoriban 2700 lakossal, 114 belterületi ingatlannal rendelkezett a település. Azóta majd 70 év telt el…

– Ez a nap arra is alkalmas, hogy mi, kardoskútiak a hovatartozásunkat ünnepeljük – tette hozzá Lengyel György polgármester, felvezetve ezzel azt a fotókiállítást, ami a puszta és a kardoskúti emberek életéről szól Csordás Gábornak köszönhetően.

Az önállóvá válás emlékünnepén adtak első alkalommal díszpolgári elismerést helyi kezdeményezésre. A testület döntését kihirdették vasárnap: Verasztó Lajos Kardoskút első díszpolgára, aki a Dover Nyelvi Centrum megalapítója (Dohár Péter, Hencsei Kálmán társaként). Az iskola nevét Dohár Péter és Verasztó Lajos nevének összevonásából kapta. A díszpolgár méltatásában elhangzott, a Verasztó családban 6 gyermeket neveltek, Lajos sikeresen felvételizett a Színművészeti Főiskolára, majd az ELTE angol-magyar szakán diplomázott. 1971 óta foglalkozik nyelvtanítással és oktatásszervezéssel.

Cs. I.

forrás: BEOL

Megszakítás