Nyárias jó idővel köszöntött a községre július 19-e. A Falunap programjai minden generációnak nyújtó szórakozási lehetőségekkel volt átszőve. A gyerekek délelőtt a parkban kézműveskedhettek, játszhattak és ugrálhattak illetve ebéd előtt a Pitypang Színpad vidám és szórakoztató előadását láthatták „Cirkusz az erdőben” címmel. Az élvezetes, kacagtató előadáson még a felnőttek is hallhatóan jól érezték magukat. Akiket a régi járművek érdekelnek, azok a Petőfi utcán kísérhették figyelemmel a több évtizeddel ezelőtt gyártott különleges, a régmúltat idéző gépcsodákat. Aki jobban szemügyre vette őket, az láthatott korhű öltözéket öltő veteránosokat illetve katonaszerelésbe bújt motorosokat is.
A képzőművészetet kedvelőknek nyújtott szemet gyönyörködtető látványt Horváth János orosházi festőművész kiállítása. A művész az elmúlt egy év munkájából hozott el kiállítási anyagot tájképeiből. A nap folyamán sokan megcsodálták alkotásait. Mindeközben a hagyományokhoz ragaszkodva a pörköltfőző verseny résztvevői már sürögtek-forogtak, hogy a 6 tagú zsűri az ő főztjüket értékelhesse a legjobbnak. A korábbi évekhez képest kisebb létszámú volt a főzőbrigádok száma, ám a végeredmény nem múlta alul a kardoskúti pörköltek megszokott jó színvonalát. Az illatok sokakat csábítottak délben a művelődési ház udvarára, a jó hangulatról Horváth Rudolf és cigányzenekara gondoskodott. Az idősebb generáció tagjai még közbe-közbe be is kapcsolódtak az éneklésbe. A délutáni órákban a helyi taekwoon-do-sok bemutatóját láthatta a közönség a parkban. Később mazsorett csoportok zenés felvonulása volt a Pihenőparktól a művelődési házig, akik beinvitálták a vendégeket a táncbemutatóra. Az idei falunapon a Tótkomlósi Alapfokú Művészeti Iskola mazsorettesei és moderntánc csoportjai léptek fel a kardoskúti közönség előtt. A délután a díjkiosztó ünnepséggel záródott, ahol gyémántdiplomáját és Kardoskút Község Önkormányzatának elismerését vehette át Baudermann Imréné Edit néni, aki hosszú éveken át a Kardoskúti Általános Iskola pedagógusa volt. A tanárnő méltatása után a végzős 8. osztályos tanulóknak adott át Bódi Jánosné, a Kardoskút Községért Közalapítvány Kuratóriumának elnöke pénzjutalmat, majd a Cinkusiak Baráti Körének idei díjazottja, Kiss Zsuzsanna vette át kiváló sporteredményei és tanulmányi eredményeinek elismeréséül a vándorserleget Deák Györgytől. Az ünnepség keretén belül került átadásra a képviselő-testület által jutalomban részesített kardoskúti lakosok díjazása. Az idén 16 ingatlantulajdonos vehette át a „Virágos Kardoskútért” díjat Pappné Neller Borbálától. A művelődési ház igazgatója értékelése során kiemelte, hogy a zsűri tagjai az idei évben örömmel tapasztalták, hogy az idén még több igényes és szépen beültetett kerttel, lakóházzal találkoztak. Igaz, a tavalyi évben beígért citrom-díj is néhány lakosnak kijárt volna. Mindezek után Tibáné Hamvasi Zsuzsanna által felajánlott két különdíj is átadásra került a Virágos Kardoskút díjazottjai mellé. Az ünnepség a falunapi versenyek értékelésével folytatódott. A pörköltfőző verseny díjazottjait 5 kategóriában jutalmazták. 2008. évi Falunapon kistérségi szinten került megrendezésre a kispályás labdarugó bajnokság 6 csapat részvételével. A játékosok korán reggeltől rúgták a labdát egészen délután 2 óráig. A jó hangulatú meccsek után a jövő évre is biztosan beígérhető az újabb meghívás. A díjkiosztó ünnepség záró részeként az idei év legfontosabb eseményeit és programjait foglalta össze a művelődési ház vezetője. A falunapi program ezek után az esti fellépésekkel folytatódott az általános iskola udvarán. Ide egyre több vendég érkezett meg vidékről is. Sokan kíváncsisággal jöttek, hogy a kardoskúti énekessel büszkélkedhető Folkográfia együttest meghallgassák. Az autentikus népzenét a rock elemeivel ötvöző stílust játszó zenekart még egy néptáncos pár is kiegészítette, akik még emelték a zenekar színvonalát. Ezek után a külföldről érkezett tánccsoportjaink vették át a főszerepet. Igen látványos volt a belga társulat zenei aláfestéssel kombinált zászlós produkciója. A jó hangulatú csoport nem gyorsan távozott, hiszen éjjelig velünk mulattak a koncertek alatt. A belga táncosok után az Olsava cseh néptáncegyüttes és zenekara következett. Az este ezután koncertekkel folytatódott. Az idén nem volt diszkó, de Musztafa Imi meghozta a MAX-ot, akikkel gyorsan eltelt az idő, s már hamarosan a First volt a színpadon. Azután megérkezett Ibolya helyett Betti – Zsoltival és Zolival-, azaz a Desperado. Igazi pezsgő hangulatot varázsoltak pillanatok alatt maguk köré. A „barátságos mosoly” (fotózás) után gyorsan haza is mentek, hiszen „jó pár” km-ük elment aznap és majdnem Betti hangja is a 3. koncert után… Láthatóan sokan örültek a fellépésüknek! A buli ezután a First élőzenéjével zárult. Remélem, hogy akik eljöttek, azok jól érezték magukat!
Beszámoló a testületi ülésről
Kardoskút község történetének talán legtöbb indulatát kiváltó kérdés volt a testületi ülés negyedik napirendi pontja, a közoktatási feladatok átszervezésével kapcsolatos döntések meghozatala. Tehát röviden: lesz e iskola Kardoskúton vagy nem, ha igen milyen formában, ha nem akkor miért nem. Meghívott vendégek – Pusztainé Szabó Margit, Orosháza Város Általános Iskolájának igazgatója, Bicsánszky József osztályvezető, Kálmán János közoktatási szakértő valamint a Közalkalmazotti tanács, Diákönkormányzat és a Szülői munkaközösség képviselői.
Ramasz Imre röviden ismertette azokat az előzményeket amelyek a mai döntési kényszer elé állították a testületet. 2008. január végén kiderült, hogy kistérségi szinten nem lesz összefogás az oktatás terén. Ezután kérdőíven kérdezték meg a szülőket, hogy Orosháza, Tótkomlós vagy pedig alapítványi iskola irányába lépjenek tovább az iskola jövője érdekében. Az alap célkitűzés az volt, hogy az 1-6 osztály mindenképpen helyben maradjon és a 7-8 eljárjon a településről. Megbízta a testület Kálmán János közoktatási szakértőt, hogy derítse fel az adódó lehetőségek közül a legjobbat. Az alapítvány meddő kezdeményezés volt amellyel sok időt el lett pazarolva. Időközben a szülők kezdeményezték, hogy mindenképpen helyben kell tartani az 1-8 osztályt. A napokban érkezett meg a minisztériumi állásfoglalás arról, hogy megvan a törvényi alapja az 1-8 osztály helyben tartásának ha a fenntartó anyagilag fent tudja tartani az intézményt. Volt még időközben egy meddő irány: Tótkomlós, Szlovák iskola. Mivel Kardoskút nem nemzetiségi település így ezek a tárgyalások is csak időveszteséget okoztak. Valamint a különböző sajtóorgánumokban megjelent fél és hamis információk is néha tévútra vitték a tárgyalások menetét. Jelenleg egy feladat ellátási szerződés aláírása a cél, amely minimális költségnövekedés mellett vállalható mindaddig amíg az önkormányzat működése veszélybe nem kerül. Eddig is felvállalta Kardoskút Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az iskola működését és ezután is kiáll mellette mindaddig amíg erre lehetősége van.
Pusztainé Szabó Margit igazgató: Köszönti a megjelenteket, átérzi Kardoskút problémáját. Hallott a félelmekről, hogy a falusi gyerekeket kinézik a városi iskolákban. Ezek a félelmek szerinte megalapozatlanok. Helyben maradnak a gyerekek, bár szerinte luxus a 4-5 fős osztályokat fenntartani de az önkormányzat vállalja ennek az anyagi vonzatát. Az igazgatónő előzetes számolása után maximum egy fő pedagógusnak kérdőjeleződik meg az állása a helyi iskolában. Elmondta továbbá, hogy Orosházának nem érdeke a feladatellátás, sőt. De átérzik településünk gondját és a lehető leghumánusabb megoldást keresik. A kardoskúti iskolának tagintézménnyé kell válnia, más megoldás nincs! Hátrányos megkülönböztetés nincs és nem is lehet. Kölcsönös bizalmat és segítséget kér a tantestülettől és az ügyben érintettektől. A nyár folyamán kell tisztázni a részleteket a partnereknek.
Csizmadia Mária szülő: Ha így fog alakulni az iskola jövője ahogy az imént hallottuk akkor elismerését fejezi ki a tárgyaló feleknek. A szülők ezt a megoldást szerették volna elérni a kezdetektől fogva.
Verasztó József megbízott igazgató: Kérdése nincs csak véleménye. Szerinte a lehető legjobb választás Orosháza. Ha a kapcsolat olyan lesz mint a tárgyalások megkezdése óta akkor minden rendben lesz. Példa lehetünk a többi hasonló sorsú település előtt, hogy egy mindkét fél számára előnyös szerződés jöhet létre és a nagy hal nem fogja megenni a kishalat. Fontos, hogy mind két fél megtalálja a számítását.
Menyhárt Krisztina Közalkalmazotti tanács: Bár a pedagógusok jövőjét illetően kétségei vannak még, de ha maradhat helyben a 8 évfolyam akkor mindenképpen támogatják a szerződés aláírását. A személyi kérdéseket pedig közösen kell megtárgyalni.
Gombkötő Lajos képviselő: A nagy port kavart ügy egyik szála – nevezetesen a Szlovák iskola irányába mozdulás – az ő nevéhez is fűződik. A szándék mindenképpen az volt, hogy jó irányba tereljék az iskola jövőjét. Ha csak az 1-6 évfolyam maradt volna akkor biztos, hogy több család is elvitte volna a kisebb gyerekeket a nagyobbakkal együtt és ez az iskola bezárásához vezetett volna. Ha egy településnek nincs iskolája akkor az nagyon nehéz helyzetbe kerül. Ha mind a 8 évfolyam marad és az iparűzési adó is marad akkor mindenképpen vállalni kell a szerződést.
Kulima István képviselő: Mindenképpen támogatja a határozat elfogadását. A képviselők mindezidáig nem láttak konkrétumokat. Buta dolognak tartja, ha valaki megkérdőjelezi a testület pozitív hozzáállását az iskolához.
Mórocz Lajos képviselő: Nem tetszését fejezi ki a közoktatási szakértő felé, mert ha az elején közli a szakértő, hogy van törvényi alapja a 8 évfolyam helyben maradásának akkor ez az egész ügy nem fajult volna idáig. Egyben örül és mindenképpen támogatja a határozatot.
Ramasz Imre polgármester: Nem akarja és nem is szorul rá Kálmán János a védelmére de a törvény nem volt világos.
Kálmán János közoktatási szakértő: Nem szeretne ünneprontó lenni. Az alapítványi és egyéb irányból fakadó időveszteség nem az ő hibája. Jelenleg Orosháza az egyetlen járhat út. Fenntartja viszont továbbra is azt a véleményét, hogy hosszútávon finanszírozhatatlan egy ilyen kis létszámú iskola fenntartása. Egy önkormányzatnak sincs 40-50 millió forintja egy ilyen kis iskolának a fenntartására. Ez a rendszer szerinte fenntarthatatlan. Élettartalmát rövidre szabottnak tartja a közös intézménynek. Kardoskút esetében nem meri papírra vetni, hogy akár 5 évig működni fog a fenntartás.
Ramasz Imre polgármester: Kezdettől fogva egy ilyen megállapodás létrehozásán fáradozott a testület. Ez az egyetlen járható út jelenleg. Ha tetszik, ha nem, Orosháza a megoldás. Be kell látni, hogy hosszabb távon nem lehet biztosan látni. A jogalkotás jelenleg olyan, hogy nem lehet benne tisztán látni. Kálmán János a törvényes út mellett vizsgálódott, elismerés illeti a munkáját.
Bicsánszky József osztályvezető: A jövő hét folyamán ülésezik Orosháza Képviselő-testülete. A mai ülésen hozott döntésről be kell számolnia az ottani testületnek. Közoktatási megállapodást kell létrehozni. A két intézmény dolgozóival augusztus 1-ig be kell fejezni a részletek kidolgozását. Bízik abban, hogy mind két fél számára előnyös lesz a megállapodás.
Ramasz Imre polgármester: felolvassa a határozat javaslatot amelyet követően a testület egyhangúlag határozattá emel.
Pusztainé Szabó Margit igazgató: Megköszöni a bizalmat amely a hozzászólásokból érződik. Biztosítja arról a megjelenteket, hogy a nagy hal nem fogja megenni a kis halat. Minden erejével azon lesz, hogy egy korrekt megállapodás jöjjön létre.
Kapcsolódó anyagok:
Iskolai ballagás
Utolsó ballagása és egyben évzárója volt a mai a kardoskúti iskolának, mint önálló önkormányzati iskola. Verasztó József igazgató beszédében értékelte az elmúlt egy évet. A közoktatási törvényből adódóan óriási a bizonytalanság és nyugodtan lehet a kialakult helyzetre mondani még két szót: felháborodás és indulat. Ami biztos: még semmi nem biztos. A törvény ugyan világos a létszámokat illetően, de Ramasz Imre elmondta, hogy ugyan csak remény szintjén -és senki ne is tápláljon hiú ábrándot utána – de felcsillant egy lehetőség, hogy Orosházához csatlakozva ugyan, mint tagintézmény, de maradhatna a 8 osztály Kardoskúton. Ezen lehetőség törvényi hátteréről és mivoltáról a jövő hét elején fogja megküldeni az állásfoglalását a Minisztérium. Polgármester úr hangsúlyozta, hogy a testület egy emberként kiáll a helyi iskola megtartása mellett. Azt viszont mérlegelni kell, hogy mi az anyagi lehetőségeink határa az iskola fenntartásában. Egyértelműen kijelentette továbbá a község vezetője, hogy az alapítványi iskola lehetőségétől elhatárolódik a testület. Két lehetséges irányba folytatódnak a tárgyalások: Orosháza és Tótkomlós felé. Napokon belül érdemi döntéseknek kell születni iskolaügyben, mert az idő és a türelem az fogy. Viszont az indulatok sem biztos, hogy célra vezetőek. Teljesen mindegy, hogy szeptemberben milyen címer fog állni az iskola falán, csak az a lényeg, hogy a helyi gyerekek – és lehetőleg mind a 8 évfolyamon- helyben kezdhessék meg a 2008-2009-es tanévet.
„Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni – ez az élet. Isten veletek…”
Verasztó József búcsúzó beszéde:
Nyugdíjas klubok egészségügyi felvilágosító versenye
2008. tavaszán a Richter Gedeon Nyrt. és a Nyugdíjas Klubok és Idősek „Életet az Éveknek” Országos Szövetsége 3 megyében (Békés, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg) hirdette meg a nyugdíjas klubok közötti egészségügyi témájú versenyét. Békés megye még ez idáig nem vett részt a nevezett gyógyszergyártó cég ilyen jellegű versenyén. A felhíváshoz megyénkből a kardoskúti Radnóti Miklós Nyugdíjas Klub is csatlakozott. A 4 fordulósra kiírt egészségügyi témájú verseny fordulónkénti kérdései a csontritkulás, a cukorbetegség illetve a szív- és érrendszeri panaszok témakörében való jártasságunkat, lexikai tudásunkat voltak hivatottak megtudni. Nagy örömmel készültünk és oldottuk meg a tesztkérdéseket, közben magunk is sok hasznos ismerettel gyarapodtunk a helyes válaszoknak utánajárva. A végeredményt egy ünnepélyes díjkiosztó ünnepségen tudtuk meg 2008. május 30-án Debrecenben, amelyen klubvezetőként jómagam képviseltem a klubtagságot. A nagy holtversenyben igen szép eredménnyel büszkélkedhetünk, hiszen az 55 benevezett klubból a 8. helyen végeztünk és csupán csak 6 pontot veszítettünk a 4 forduló során a maximális 88 pontszámból. Remélem ez a szoros végeredménnyel záruló verseny haszna az lesz, hogy ismereteink birtokában még nagyobb figyelmet fordítunk ezután szervezetünk jelzéseire illetve testi- és lelki egészségünkre.
Demonstráció a hivatal előtt
2008. május 29-én 14 órától gyülekeztek a demonstrálók a polgármesteri hivatal előtt. Gyülekeztek egy cél érdekében, hogy a kardoskúti iskola helyben és 8 osztályos maradhasson. 18 órától a hivatal tanácskozó termében informális testületi ülés vette kezdetét . Az ülésen mintegy húsz szülő, nagyszülő és érdeklődő vett részt. Ramasz Imre bevezetőjében ismertette az iskola ügyében tett lépéseket majd felkérte a megjelent közoktatási szakértőt, hogy ismertesse az általa végzett munka eddig eredményét. A szakértő részletesen ismertette, hogy két lehetséges irányban vizsgálódott. Az első lehetőség az Orosházához kapcsolódás. Orosháza világosan kijelentette, hogy csak mint tagintézmény tudja felvállalni a kardoskúti iskolát. Ebben az esetben 2008. szeptember 1-től a hetedik és nyolcadik osztálynak be kell járnia Orosházára. Második lehetőség egy alapítványi iskolához kapcsolódás, nevezetesen a szegedi székhelyű „Táltos Alapítványhoz”. A szakértő az első pillanatokban felvilágosította a megjelenteket, hogy a törvény mindenkire egyaránt vonatkozik! Tehát lehet az önkormányzati, alapítványi, egyházi vagy magán egy iskola a létszám feltételeknek egyaránt meg kell felelni. Ez a feltétel abból áll, hogy a törvény nem szabja meg az 1-6 osztály létszámát (egyelőre) csak a 7 és 8 osztályét. Ez pedig 15 fő osztályonként. Ezért gyakorlatilag esély sincs arra, hogy a hetedik és nyolcadik osztály helyben kezdje meg a következő tanévet. A szakértő azonos kérdésekből álló kérdőívet küldött ki az orosházi és a szegedi partner felé, hogy előre tájékozódjon a partnerek szándékáról, lehetőségeiről. Orosháza megküldte az anyagot, az alapítvány a mai napig nem. A megkeresés módjával nem mindenki értett egyet. Voltak, akik egy személyes beszélgetés után tértek volna csak rá a hivatalos kérdések tisztázására. A szakértő elmondta, hogy ő igen csak borúsan látja a kistelepülések iskoláinak jövőjét. Reméljük, hogy nem a jós szólt belőle. Kérdések és válaszok után talán nagyobb ismeretanyaggal, de ugyanolyan bizonytalanul távoztak a jelenlevők. A napokban folytatódnak a tárgyalások több fronton is. Az biztos, hogy dönteni kell, mert nagyon hamar itt a tanévkezdés…
Lunczner Gyula Béla kalligráfiai kiállítása
Lunczner Gyula Béla Kardoskúton élő amatőr festő kiállítását tekinthette meg az érdeklődő pár napig a művelődési ház lila termében. Gyula elmondása szerint török származású. Régóta az arab világ bűvöletében él. Sokáig tájképeket festett de nemrégiben áttért a kalligráfiára. Arab betűket fest. A megnyitón részletesen beszélt a vallásról valamint a betűfestésről amelyet rajta kívül Magyarországon csak ketten készítenek. Érdekes világba nyerhettünk bepillantást.
Fotógaléria IDE kattintva…
III. pünkösdi szalonnasütés
Anyák napi ünnepség a nyugdíjas klubban
Anyák napja alkalmából versekkel, virággal és apró ajándékokkal kedveskedtek az általános iskolások a Radnóti Miklós Nyugdíjas Klub tagjainak.
Csoda lett a tavunk. Kerékpárral a Fehértóhoz
A Föld Napja alkalmából kerékpárosok serege vette úti céljául a kardoskúti Fehér tavat és környékét. Az Orosházi Kerékpárosok Érdekvédelmi Egyesülete szervezésében 160 kerós vett részt a túrán, amelyhez a Kardoskúti Általános Iskolából 16 tanuló is csatlakozott Verasztó József igazgató úr vezetésével. Az idő kedvezett a programnak. A meleg napsütésben megérte a fáradságot a több mint 20 km-es táv, hiszen a végállomáson a Körös-Maros Nemzeti Park munkatársa, Török Sándor vezetésével igen közel mehettek a túrázók a magyar szürke marha gulyához. Az állatok éppen a napokban jöttek ki a téli szállásukról a szabadba. A fiatalok és a felnőttek a visszaút előtt megpihentek a kiskilátónál és egy közös teázás után Orosháza felé vették az irányt, ahol a városban egy kerékpáros felvonulással hívták fel a figyelmet nemcsak magukra, hanem a környezet szeretetére és megbecsülésére. A legtöbb diákkal résztvevő iskola pedig az Orosházi Önkormányzat jóvoltából egy 30 ezer Ft-os sporteszköz vásárlásra jogosító utalvánnyal gyarapodott. Amit mindenki nyert ezen a napon: az a közös tekerés élménye és a szép látnivaló a Magyarország 7 természeti csodája közé beválasztott Fehértó közelében.
Olvasóköri nosztalgia
A Pusztaközponti Olvasókör április 13-án délelőtt újra vendégül látta az egykoron Pusztaközponton élt lakosokat. Közel 50 résztvevője volt a találkozónak, amelyre vidékről és Kardoskútról egyaránt jöttek vendégek. Az összejövetelt Verasztó Lajos vezette, akinek köszöntő szavai után – a megjelentekhez intézett kérdései által – felelevenedtek a régmúlt idők emlékei. A beszélgetések alatt előkerültek a korabeli fotók és dokumentumok, amelyeket nagy örömmel vettek a kezükben a mára már korosabbá lett központiak. Reményeink szerint szép hagyomány indult el a mai találkozó által és több összejövetelre is lesz lehetőség a későbbiekben a tavaly felújított épület falai között.
A Magyar Költészet Napja
Április 11. József Attila születésnapja. Ekkor tartjuk minden évben a magyar költészet napját. Ezen a napon országszerte előadásokat, versmondó versenyeket, felolvasásokat rendeznek a költő tiszteletére.
Csütörtökön rendhagyó irodalomórákkal kezdődött rendezvénysorozatunk.
Tomanek Gábor békéscsabai színművész két órát tartott. Először „Szép magyar beszéd” címmel az óvodások és az alsó tagozatosok részére, ezután a felsősöknek „Színház az egész világ” címmel színháztörténeti és színészmesterségbeli ismereteket kaptak a gyerekek. Mindkét előadás során aktív szereplőkké váltak a tanulók is. Megtudhattuk, hogy a magyar nyelv a harmadik legdallamosabb és legritmusosabb nyelv a világon. Büszkék lehetünk, hogy ez a mi anyanyelvünk. A színház őskori találmánya az emberiségnek. Sajnos manapság a semmiből előtűnő „sztárocskák” háttérbe szorítják a színészmesterséget tanult művészeket.
A különböző helyzetgyakorlatokat nagy érdeklődéssel figyelték a tanulók.
Pénteken – József Attila születésnapján – délután két órától került sor a versmondó versenyre.
Verset írni nem elhatározás, hanem tehetség kérdése. Verset mondani elhatározás kérdése. Meggyőzően, hatásosan verset szavalni tehetség kérdése. Tizenhét diák nevezett a versenyre. Mindenki az általa választott verset szavalta el. A zsűri elégedett volt a hallottakkal, de néhány megszívlelendő jó tanács elhangzott a verseny végén. Versmondónak biztosan kell tudnia a szöveget. Testtartásával, mozgásával, tekintetével le kell kötnie hallgatóságát. Ez gyakorlást kíván. Erre volt jó alkalom ez a verseny. A háromtagú zsűri (Menyhárt Krisztina tanárnő, Pappné Neller Borbála művelődési ház vezető, Hajdúné Nagy Ilona könyvtáros tanárnő) döntése alapján a következő eredmény született:
Helyezések:
Alsó tagozat.
1. Móga Róbert (4. osztály)
2. Dénes Gabriella (1. osztály)
3. Lunczner Gyula (2. osztály)
Különdíjat Nemes Mónika (4. osztályos) tanuló kapott.
Felső tagozat:
1. Kocsány Kitti (6. osztály)
2. Kiss Zsuzsanna (8. osztály)
3. Németh Nándor (8. osztály)
Folytatódik az Életmód Klub
Az idei évben is folytatódnak a tavalyi évben megalakult életmód klub foglalkozásai a művelődési ház konyhájában. Tibáné Hamvasi Zsuzsanna védőnő praktikus tanácsaival sok finomság került a napokban is közös asztalunkra, amelyek nemcsak ízletesek voltak, hanem egészségesek is. Érdekesség képen legutóbb a következő menüsort készítettük el közösen: sajtkrém leves pirított magvas kenyérkockákkal, zöldséges rakott penne, karamellszószos tarjaszeletek illetve desszertként túrós piskóta szőlős öntettel.
A következő foglalkozás április 24-én 15 órától lesz, előtte azonban 22-én 16.30 órai kezdettel Dr. Hajdu Ilona doktornő egészségügyi előadását hallgathatjuk meg.
Mindkét alkalomra szeretettel várjuk az érdeklődőket!
Húsvéti kézműves játszóház
Az idei rövid tavaszi szünet előtti utolsó tanítási napon kézműves foglalkozások keretében idéztük fel a már nálunk is halványuló húsvéti szokásokat. Hagyomány találkozott az újító szándékkal, technikával. Ki-ki a maga fantáziájával, ötletével, ügyességével alkothatott, készíthetett különböző tárgyakat. Néhányan nem büszkélkedhetnek alkotásaikkal, de sokan bizonyították, hogy van ötletük, szépérzékük, fantáziájuk. Ők örömmel mutatták meg otthon, hogy mit készítettek az iskolában. Köszönjük Borika és Kati néninek, hogy lehetőségük volt tanulóinknak új technikákkal megismerkedni.
Ünnepi megemlékezés a Forradalomra
XI. Lantos György Emlékverseny – sakk, záróünnepség
Február 16-án malommal vette kezdetét és március 2-án sakkal ért véget az idén tizenegyedszer meghirdetett – Lantos György igazgató úr emléke előtt tisztelgő – versenysorozat. A záró sportág a sakk, amelynek Lantos igazgató úr közismerten nagy rajongója volt. Szervezője és aktív résztvevője is volt az egykori versenyeknek. Az előző évekhez hasonlóan az idén is meghívásos rendszerben történt a verseny, illeszkedve a többi település versenynaptárjához. Hat település 44 versenyzője ült le egymással szemben a fekete-fehér táblákhoz, hogy bizonyítsa: sakkban bizony ő a legjobb. Amíg a nagyteremben forrtak a fejekben gondolatok addig az udvaron bográcsban az esti záróünnepségre rotyogott a marhapörkölt.
Sakk végeredmény:
1.Sáfrán István (Tótkomlós)
2.Ifj. Horváth Antal (Orosháza)
3.Héjja Bálint (Kardoskút)
4.Ürmös Gyula (Mezőkovácsháza)
5.Bacsúr Imre (Orosháza)
6.Oláh Tibor (Orosháza)
Legeredményesebb kardoskúti:
1. Héjja András
2. Debreczeni Balázs
3. Debreczeni József
Legidősebb játékos : Tóth Árpád (Kardoskút)
Legfiatalabb játékos : Béres Bence (12. év Orosháza)
Egy jó hangulatú közös vacsora zárta az estét. Jövőre ugyanitt tizenkettedszer.