Koszorúzás az emlékműnél

18 órakor kezdődött a Művelődési ház nagytermében a 48′-as forradalomról való megemlékezés. Az általános iskolás gyerekek ünnepi műsora a himnusszal indult. Korabeli versekkel, történetekkel, énekekkel emlékeztek a hősökre. Színvonalas műsorukat Gombkötő Lajos alpolgármester ünnepi beszéde követte. A szózat után a Március 15. téren lévő emlékszobor koszorúzására került sor. A fáklyás felvonulás – a tavalyi évhez hasonlóan – a rossz időre való tekintettel elmaradt.

IX. Lantos György Emlékverseny – Sakk

40 fő részvételével rajtolt 2006. 03. 12.-én a IX. Lantos György emlékverseny záró versenyszáma a sakk. A verseny meghívásos rendszerben zajlott. A környező településekről érkeztek versenyzők szép számmal. A már kialakult sportbarátság hosszú évekre, évtizedekre nyúlik vissza. Oda-vissza meghívásos alapon zajlanak e barátságos viadalok.

Végeredmény:
1. Farkas Lőrincz
2. Tokai János
3. Bacsur Imre
4. Oláh Tibor
5. Ürmös Gyula
6. Héjja András

Különdíjként „Kardoskút története” című könyvet kapták:

Oskó Lajos
Őzse Péter
Bíró Csilla

IX. Lantos György Emlékverseny – Malom

Március 11.-én malom versennyel folytatódott a „küzdelem”. 18 fő érezte úgy, hogy esélye lehet elhódítani egyet a trófeák közül. És akiknek végül sikerült:

Felnőtt:

1. Dóczi György
2. Héjja András
3. Somogyi Zsolt

Ifjúsági:
1. Szemenyei Gréta
2. Nagy Orsolya
3. Szamosközi Edit

Desperado bemutató a művelődési házban

Telt házzal kezdődött a Művelődési Házban a néptánc és zenei bemutató. A helyi gyerekeken kívül még felléptek a fábiánsebestyéni és eperjesi gyerekek is. A kardoskúti óvodások kezdték a bemutatót, majd változatosan követték egymást a népzenei előadások. Tánc, furulya, zongora. Nagyon ügyesek voltak a gyerekek, látszott az előadásukon a sok munka, melyet belefektettek.  Köszönjük nekik és nem utolsó sorban a felkészítő tanáraiknak, hogy egy szép szombat délutánt szereztek az ott megjelent népes közönségnek. Reméljük, lesz folytatása.

Fotó galéria IDE kattintva érhető el.

IX. Lantos György emlékverseny – Asztalitenisz

 

 

 

További fotók IDE kattintva érhetőek el. (Fotók: VP)

7 női és 19 férfi versenyző nevezett a helyszínen. Lantos Györgyre való megemlékezés után az első versenyszám a vegyes párosok küzdelme volt. Ezután a hölgyeknél kettő, míg a férfiaknál négy csoportban kezdődtek meg az egyéni megmérettetések. Jó hangulatban zajlottak a versenyszámok, az előző évek papírforma eredményei az idei évre is érvényesek voltak.

Vegyes páros:
1. Dr. Bertók Éva – Nyári László
2. Kürtiné Rácz Anikó – Bors Csaba
3. Debreceniné Jámborcsik Gyöngyi – Id. Szabó Tibor

Női egyéni:
1. Dr. Bertók Éva
2. Kürtiné Rácz Anikó
3. Debreceniné Jámborcsik Gyöngyi

Férfi egyéni:
1. Opauszki János
2. Nyári László
3. Opauszki György

IX. Lantos György emlékverseny – Ulti

 

 

 

 

A megnyitóban Ramasz Imre a közel 10 éve elhunyt iskolaigazgatóról emlékezett meg.  Lantos György kiemelkedő egyénisége volt a településnek. 40 évig tanított, ezalatt összefogta a sportot szerető embereket. Az ő emlékének állít tiszteletet az immáron 9. alkalommal megrendezett verseny sorozat, mely ping-pong és sakk versennyel indult anno, de az évek során csatlakozott a malom és az ulti verseny is.

A nyitó napon az ultiban mérkőzött meg egymással az a 13 versenyző, ki benevezett a versenyre. Kardoskutat Somogyi Zsolt képviselte.

Végeredmény:
1.,  Pecsenya Mihály (Kondoros)
2. , Héjja Péter (Orosháza)
3.,  Hetényi László (Orosháza)

Falugyűlés

Családias légkörben kezdődött a Móra Ferenc Művelődési ház nagytermében az idei falugyűlés, a jelenlevők számát illetően.

Az első napirendi pontban polgármester úr ismertette a 2006-os év költségvetési tervezetét. A nagyobb tervek közt szerepel három utca aszfalttal történő felújítása, 50%-os pályázati hozzájárulással, melyhez a pályázatot a héten elküldték. A három utca az Ady, a Liget és a Muskátli utca. Saját erőből felújításra kerül még az Arany János utca is. Felújításra kerül a kerékpárút teljes hosszában. A Művelődési Háznál lévő szolgálati lakás szigetelési problémái is megszűnnek. A Barackosi Olvasókör teljes renoválására is sor kerül az idei évben. Vizesblokk, és tervek szerint egy, az ÁNTSZ előírásainak is megfelelő vegyesbolt kerül kialakításra. Ezek a felújítások „menekülések előre”, tudhattuk meg, mivel 2008. január 1-től megszűnik az iparűzési adó, mely Kardoskút lényeges bevételét teszi ki, és ezeket az intézményeket, közterületeket ne kelljen elhanyagolni ezután sem. 2008. január 1. után belép valami az iparűzési adó helyett, de azt még nem lehet pontosan tudni, hogy mi.  Az általános iskola 20 éves kazánjai is le lesznek cserélve új, energiatakarékos és nem utolsó sorban biztonságos kazánokra. Az intézmények körüli járdalapok beton járdává alakítása is szerepel az idei költségvetésben. Erdő telepítésére is gondolt a képviselő testület, a Muskátli sor és a sportpálya közti területen, mely megvédené a települést a későbbiekben a zaj és porártalmaktól. Hasonlóan az előző évekhez, idén is lesz közmunka program, melyben olyan, tartósan munkanélküli emberek vehetnek részt, kik munkájukkal hozzájárulnak a település közterületeinek gondozásában.

A falugyűlés második felében a kérdések és válaszok ideje következett.

Az első kérdés az volt, hogy mikor lesz Kardoskúton szelektív hulladékgyűjtés. A válaszból megtudhattuk, hogy kb. 2010-2012 körülire tehető ennek a reális megvalósítása. Akkor hét szemétgyűjtő szigetet lehet majd létrehozni Uniós pénzből. Ezt megelőzően is lehetne ugyan létrehozni ilyen szigeteket, de anyagilag ez megterhelő lenne mind az önkormányzatnak, mind a lakosságnak. És az is meggondolandó, hogy érett e rá a mai lakosság, hogy szelektíven, a környezetre tekintettel gyűjtse a hulladékot.

Második kérdés: Összefüggésben van-e a Barackosi Olvasókör felújítása a Pusztaközpontban elkezdett, és folyamatosan bűvölő természetvédelmi területen folyó fejlesztésekkel?
Válasz: Természetesen ez is szerepet játszott a döntés meghozatalánál. De a másik szempont, hogy a Pusztaközponton élő embereknek nincs megfelelő szórakozási hely, ahol akár rendezvényeket lehetne szervezni, pl.:Fehér-tó napja..stb. Nincs megfelelő hely egy vegyesbolt üzemeltetésére, így az ott lakóknak be kell járni a faluba, ha élelmet szeretnének vásárolni. De fontos szempont volt az, hogy a természetvédelmi területre látogató vendégek egy kulturált helyen tudjanak megpihenni, enni-inni, mielőtt továbbindulnak a táj felfedezésére.

Harmadik kérdés, melyre már majdhogynem a vita szó is adható lenne az újonnan megalakult Kardoskúti Vadvilág Vadásztársaság vezetőjének felszólalása után következett. Az elnökúr megkérte a jelenlevőket, hogy földterületükkel segítsék az új helybéli vadásztársaság munkáját. Ezek után a Széchenyi vadásztársaság egyik képviselője tett fel kérdéseket a „konkurens” társaság képviselőjének. És így folyt oda-vissza az adok-kapok, szerencsére kulturált körülmények között. Mivel ez nem szorosan a község életével kapcsolatos, más fórumokon fog folyni a vita tovább.

A negyedik kérdés már évek óta visszatérő problémára világított rá ismét: a kóbor kutyák ügye. Mint megtudtuk, a hivatal kért árajánlatot egy hivatalos eb befogótól, aki évi 1.200.000Ft-ért vállalná a kóbor jószágok elszállítását havi egy, esetleg két alkalommal. Ekkora terhet nem vállalhat a hivatal. Az állatvédelmi törvény szigora miatt helyi szinten nem megoldható az ebek „házon belüli” befogása. A bírságolástól sem zárkózik el a hivatal, de ezzel az egy bökkenő van, hogy két tanúnak kell aláírni a jegyzőkönyvet, amit ez idáig senki nem vállalt. A jegyző pedig nem bírságolhat, csak a jegyzőkönyv felvétele után. Talán egy megoldás van: a chip beültetése a kutyába eb oltás alkalmával. Ennek a költségét is vállalná a hivatal, ha ez elősegíti az ebek azonosíthatóságát és ezáltal a gazda kilétének megállapítását. Ugyan ez a megoldás is felvet több kérdést: 1. csak azokat a kutyákat tudják beazonosítani, kiket a gazdája elvisz az oltásra. 2. A chip nem örökölhető, tehát a születendő kutyáknak nincs azonosítója….De valahol el kell kezdeni a szabályozást, ez egy jó út lehet.

Szóba került még, hogy lesz-e az idén lomtalanítási akció. Mint megtudtuk, ha van rá igény, természetesen megszervezésre kerül.

Ennyi fért bele abba a két órába, melyet érdeklődéssel hallgattak végig mindazok, kik figyelmükkel megtisztelték a képviselő testület tagjait, valamint polgármester urat.

Év végi összegzés

Kedves Látogató!

Év végéhez közeledve mindenki számba veszi az eltelt év sikereit, kudarcait. Nos én is ezt teszem, mikor ezen sorokat írom. Ez az oldal 2005. október 23.án került fel a világhálóra. Alig két hónap alatt 3 nagy átalakuláson ment át, remélem előnyére. Az eltelt idő alatt közel 3000 !!! látogatás történt, mellyel szerintem maximálisan elégedettek lehetünk. Volt olyan hét, mikor 450 település közül 35. helyezést érte el az oldal, a látogatók számát tekintve. Pontos adatom nincs róla, de rengeteg helyre sikerült beregisztrálni az oldalt, például a békés megyei óvodák közül 3 szerepel a startlap adatbázisában, ebből 1 a kardoskúti. De sorolhatnám még, amit most nem teszek. Sajnos néha nem volt elérhető az oldal, a szolgáltatóm hibájából – melyet ugyan hamar kijavítottak -, de reményeim szerint a jövőben semmi nem gátolja majd a lap elérését. Igyekszem továbbra is feltenni a friss eseményeket a lehető leghamarabb. 2 hónap alatt 19 olvasónk döntött úgy, hogy regisztrálja magát az oldal vendégkönyvében, így ők azonnal értesülnek e-mailben az oldallal kapcsolatos változásokról. Vannak még olyan részei az oldalnak, melyek nincsenek befejezve, részben időhiány miatt, részben az anyagok hiányában. Hamarosan ezek is befejezésre kerülnek. Év elején ismét változni fog a főoldal: lekerül egy pár menü, de a helye nem marad üresen…. Pozitívan értékelem, hogy az esetek 99%-ában segítőkészek az emberek ha valamilyen kéréssel fordulok hozzájuk az oldal tartalmi részét illetően. Nagy örömömre szolgált az a sok biztatás, melyet akár szóban, akár e-mailben kaptam az oldallal kapcsolatban. Ezúton szeretném megköszönni mindazok segítségét, kik segítettek az oldal tartalmi anyagának bővítésében. A terveim között szerepel, hogy januártól reklám mentes lesz az oldal, kisebb videó részletek is felkerülnek, és még egy pár meglepetés….

Annak reményében, hogy a jövő évben is megtiszteli figyelmével az oldalt, kívánok kellemes karácsonyi ünnepeket, és eredményekben gazdag boldog új évet!

Varga Pál

Helyi iparűzési adó

Őstermelői HIPA bevallást helyettesítő nyilatkozat.doc
HIPA-Önellenőrzési-nyomtatvány-és-kitöltési-útmutató.doc
HIPA-nyilatkozatos-bevallás-egyesületalapítvényközhasznú-szerv.doc
HIPA bejelentkezés változás bejelentési-nyomtatvány.doc
HIPA bevallás és mellékletei TELJES.doc
HIPA bevallás (őstermelők, egyéni váll).doc
HIPA feltöltés bevallás.doc
Kérelem HIPA adóelőleg módosítására.doc
Kitöltési útmutató.doc
Tájékoztató-KATA-adóalanyok-HIPA-bejelentéséről-bevallásáról.doc
Tájékoztató mezőgazdasági őstermelők részére.docx

Megszakítás