Égi tünemény

Vasárnap délben két tubát figyelhettek meg Kardoskút közelében azok, akik az eget szemlélték.
tuba_1

(Fotók: Rajki Judit)

Ritka jelenséget lehetett látni vasárnap délben Kardoskút felett. A tuba egy felhőtölcsér, légörvény, mely a benne zajló felhőképzés miatt lesz látható. Sokan összetévesztik ezt a tornádóval, hiszen a különbség csak annyi, hogy a tuba nem éri el a felszínt. Földet érése esetén tornádónak nevezzük, ekkor hatalmas pusztítást végez, életveszélyessé válhat. A tuba kialakulásának egyik feltétele az alacsony felhőalap, vagyis az, hogy a kondenzációs szint a talajfelszínhez minél közelebb legyen, ehhez szükséges megfelelő mennyiségű pára jelenléte a légkörben. Tubák létrejöttének másik feltétele a kellő erősségű örvényesség jelenléte, melyet a vertikális szélnyírás, vagyis az eltérő magassági szinteken mérhető szélvektorok különbsége biztosít.
(Forrás: oroscafe.hu)

tuba2

Hírre fel!

Minden a helyére került, a legapróbb részletek is tisztázódtak. Készen állunk az egyhetes „Településmarketing és média” címet viselő képzésre érkező huszonhárom hallgató és valamennyi előadó fogadására. Június 27-én, hétfőn délelőtt nyolc megyéből, tizenhét településről érkeznek Kardoskútra a helyi médiumoknál (újságnál, rádiónál, televíziónál) dolgozó kollégák. Hét napot töltenek nálunk igen szoros időbeosztásban. A képzés ideje alatt minden napra jutnak neves előadók, akik más és más témában nyújtanak hasznos információkat a hallgatóknak. Ellátogat Kardoskútra többek között Gönczi Mária – képzésvezető, kiadványszerkesztő, a tanfolyamot szervező Média Provincia Kulturális Egyesület elnöke -, akitől a helyi lapok szerkesztésének alapjait fogjuk elsajátítani. Kleer László főszerkesztő, fotóriporter, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Helyi Lapok Szakosztályának elnöke, akitől a fotózás területén sajátíthatunk el hasznos információkat. Dr. Halák László újságírótól, a MÚOSZ Etikai Bizottságának elnökétől a sajtóetika, sajtójog, sajtószabadság témaköréből hallunk nagyon fontos tudnivalókat. Az online média alapjait, a sajtóműfajok elméleti és gyakorlati tudnivalóit Nagy Gábor Miklós kommunikációs szakértőtől tanulhatjuk meg. Június 29-én, szerdán délután két órától újabb illusztris vendég érkezik kicsiny településünkre. Görög Ibolya protokoll szakértő tiszteli meg képzésünket előadásával. Görög Ibolya tizenkét éven át dolgozott a Miniszterelnöki Hivatalban, s ez idő alatt hét miniszterelnök protokollfőnöke volt. A Szegedi Tudományegyetem és az egri Eszterházy Főiskola címzetes docense. Előadásából az általános és közéleti viselkedéskultúráról, napjaink protokolljáról kaphatunk tájékoztatást. Régen ezt egyszerűen úgy mondtuk: Tudni illik, hogy mi illik!  Erre az előadásra Kardoskút Község Önkormányzata támogatásának köszönhetően minden érdeklődőt várunk, természetesen díjmentesen. Barna Ildikó tördelőszerkesztőtől az újság nyomdai előkészítésének alapjait, szabályait tanulhatjuk meg. A képzés zárására vasárnap délben Kardoskútra érkezik dr. Eötvös Pál a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke, aki településünk polgármesterével, Ramasz Imrével  közösen átadja  a hallgatóknak azt a tanúsítványt, amellyel felvételi vizsga nélkül juthatnak be a Bálint György Újságíró Akadémiára. A hallgatók az egy hét alatt vizsgafeladatként kapják, hogy írásaikkal megtöltsék a Kardoskúti Hírmondó következő számát. Helyi témákat kapnak, így rólunk írnak, nekünk, mindnyájunknak. Az újságunk teljes tartalma eljut –legalább – tizenhét településre. A Duna Televízió szintén készül hírt adni a tizenkét éve töretlenül megvalósuló, országosan egyedülálló képzésről, és több weboldal is vezető hírként tervez tudósítani tanfolyamunkról. Biztos vagyok abban, hogy ismét széles körben tudjuk népszerűsíteni településünket, annak szépségét és vendégszerető lakóit.  A visszaszámlálás megindult, hírre fel!

Megszakítás