VI. Tökös Buli

tokos_2011_10_28-0038
További fotókért kérem kattintson a képre. (Fotók: Varga Pál)

Október utolsó péntekén hatodik alkalommal került megrendezésre a Tökös Buli a művelődési házban. A huszonhárom jelentkező számtalan tököt faragott ki. Volt, aki sok kicsi tökkel készült és volt, aki egyetlen hatalmassal. Voltak, akik a szépségre és voltak, akik a rémisztésre „utaztak”. Ami közös volt, az a vidámam eltöltött este sok nevetéssel, amelynek a végén a zsűri értékelte az elkészült remekműveket. A következő összejövetel alkalmával az idén is elkészítjük – mint már több éve – a község adventi koszorúját.

Összefoglaló az április 28-i testületi ülésről

Kardoskút Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2011. április 28-án délután kettő órától tartotta soron következő testületi ülését. Négy napirendi pont szerepelt a meghívóban, amelyet a testület egyhangúan el is fogadott. Első napirendi pont az Orosházi Kistérség Gyermekvédelmi Központ helyi feladat ellátásáról szóló beszámolója. Az írásos anyagot szóban nem kívánta sem Szegi Katalin intézményvezető, sem Török Attila helyi munkatárs kiegészíteni. A képviselőktől érkezett kérdésekre válaszolva elmondták, hogy Kardoskút a kistérségben csendes, nyugodt településnek mondható a gyermekvédelem kapcsán. Kirívó eset nem történt az elmúlt évben. Az iskolai hiányzások okán kerültek újabb gyermekek a rendszerbe. A gondozottak és szüleik együttműködőek. A jelzőrendszer tagjaival (védőnő, iskola, óvoda, jegyző, kmb.) szoros, jó az együttműködés. Az elmúlt évekhez képest javulás tapasztalható a fiatalok viselkedése, magatartása terén. Köszönhető ez többek között annak, hogy a művelődési házban kulturált körülmények között el tudják magukat foglalni. A két évvel ezelőtti nyári tábor idei folytatására beadott pályázatot a mai napig nem bírálták el. Nagy eséllyel csak jövőre lehet ezt újra megrendezni, sikeres pályázat esetén. Török Attila elmondta, hogy jelenleg egy háromgyermekes, tanyán élő családnak szeretnének fürdőszobát kialakítani. Az ehhez szükséges tárgyi eszközöket vállalkozók felajánlásából, a beépítését helyi felajánlásokból tervezik megvalósítani. A testület egyhangúan elfogadta a beszámolót.

Következő napirendi pont a 2010 évi költségvetés végrehajtásáról szóló beszámoló megvitatása és a zárszámadási rendelet megalkotása volt. Ramasz Imre elmondta, hogy soha rosszabb gazdasági évet nem kíván, mint a tavalyi. Több maradandó beruházás is megvalósult a településen. Az elmúlt gazdasági év gond nélkül zajlott, a kötelezettségek határidőben teljesítve lettek. Az ügyrendi bizottság – változtatás nélkül – elfogadásra javasolta a rendelet tervezetet a testületnek, amely azt egyhangúan el is fogadta. Harmadik napirendi pontként az első félévi adó befizetésekkel kapcsolatos tapasztalatairól számolt be Tóth Józsefné adóügyi főelőadó. Írásban beadott beszámolójából kiderül, hogy a 2010. évhez képest négy millió forinttal emelkedtek az adóhátralékok. A különböző adónemek közül kiemelendő a gépjármű adó terén mutatkozó hátralékosok száma. 280 adózóból 82 hátralékos van, 1,2 milliós összegben. Elméletileg megoldásnak látszik a hátralékos adózók gépjárművének kivonatása a forgalomból. Azonban az okmányiroda többszöri felszólítására sem hajlandóak többen a rendszám leadására. Ezután az okmányiroda sorozatosan büntetést szab ki a tulajdonosra, aki ezt sem fizeti meg. Ezt követően a bírságot is az önkormányzathoz helyezik behajtásra, amely ugyanarra a sorsra jut, mint maga a gépjármű adó: nem fizetik meg. Megoldást jelenthetne az adósság végrehajtásra átadása, ám ehhez a formához csak a legvégső esetben fordulna a főelőadó. Az adósok felszólításra való reagálása is csekélynek mondható. Tavaly hetvennégy személynek lett kiküldve felszólítás, ebből tizenkét fő reagált a megkeresésre. A hátralék megfizetésére akár részletfizetési kedvezményt is biztosítana az önkormányzat. Iparűzési adó terén van a legjelentősebb hátralék, közel tíz millió forint. Ennek nagy részét egyetlen vállalkozás tudja magáénak. Erre a megoldást a cég számlájára tett inkasszó jelentheti. A Képviselő-testület egyhangúan elfogadta a beszámolót azzal a kiegészítéssel, hogy az adóügyi főelőadó tegyen meg mindent a hátralékok növekedésének megelőzésére. Utolsó napirendi pontként bejelentések, interpellációk kerültek sorra. Orosháza Város Önkormányzat Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézménye beadvánnyal fordult a testület felé. Beadványában együttműködést kér a helyi iskolában történő művészetoktatáshoz és az ehhez tartozó telephely engedélyéhez. Kardoskúton megfelelő számú jelentkező esetén többek között klasszikus zene,- néptánc,- társastánc,- képzőművészet-, grafika és festészet-, fotó,- film-, szobrászat tanszakot kívánnak elindítani. A településnek ez többletfinanszírozásába nem kerül, hiszen a felmerülő költségekről teljes egészében a művészeti iskola gondoskodik. A testület egyhangúan támogatta a beadványt. Ezt követően a 2011. év közbeszerzési tervéről született döntés. Mivel egyetlen egy esetben sem lépi át az összeghatár a törvényben meghatározott költséghatárt, így nem kell az idén közbeszerzési eljárást lefolytatni. A nemleges közbeszerzési terv egyhangúan elfogadásra került. Bejelentések között a dr. Mészáros Erzsébet által precízen összeállított „hivatali helyiségen kívüli, valamint a hivatali munkaidőn kívül történő házasságkötés engedélyezésének szabályairól és díjairól” szóló rendelet tervezetét fogadta el egyhangúan a testület. Ez a rendelet részletesen szabályozza többek között a házasságkötés díját, ha az hivatali időn kívül történik. A hivatali munkaidőn kívüli házasságkötés díja 20.000,- Ft, a hivatali helyiségen kívüli házasságkötés díja pedig 30.000,- Ft. Végezetül egy lakossági igényből adódó kérdést tárgyalt a testület, a közterületek elnevezését. Belterületi zártkertek névvel történő ellátását kérte egy ott lakó, mivel ennek hiányában nem tud hitelt felvenni. A testület egyhangúan támogatta a bel- és külterületi utak névvel történő ellátását. A belterületen lévő – Petőfi utca végén található – zártkerteket „utca” illetve „sor” névvel látta el. Így létrejött a Kelet sor, Észak utca és Dél utca. 1990-ben az akkori testület két utcát nevezett el, mégpedig a Napsugár utcát és a Vadvirág utcát. Ennek azonban földhivatali átvezetése nem történt meg. Ezt a két utcanevet most megerősítette a testület. A Napsugár utcáról nyíló, eddig „Névnélküli” utcaként szereplő közterület pedig a Gyöngyvirág utca elnevezést kapta. A külterületi zártkerteken található – MOL telep felőli részen – név nélküli utakat is nevesítették a testület tagjai. Ezt a részt a külterületi mivoltából adódóan „dűlő” elnevezéssel látták el. A házszám ott a helyrajzi szám marad. A belterületi utcáknál házszámozás is történik, bal oldal páratlan, jobb oldal páros rendezőelv szerint. A névadásokból létrejött az Alsó dűlő, Közép dűlő, Szélső dűlő, Diófás dűlő, Rövid dűlő, Tücsök dűlő, Virág dűlő, Boróka dűlő, Hosszú dűlő, Pipacs dűlő.  A nyílt ülést a zárt ülés követte, ahol szociális kérelmekről születtek döntések.

Pótszilveszter a nyugdíjas klubban

110125_nyugdijasok_potszilvesztere_rj_005
További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: RJ.)

A Radnóti Miklós Nyugdíjas Klub vacsorás összejövetellel köszöntötte az idei esztendőt, búcsúztatta a régit. A klubtagság Zsigovics Imréné Erzsikét kérte fel főszakácsnak, aki Tóth Sándorné Marika segítségével készítette el a vacsoránkat. Amíg a konyhában készült a gulyásleves és a túrós csusza, addig fiatalabb kezek is besegítettek az előkészületeknél.

ifi_klub_terit

A nemrégiben alakult Ifi Klubból négy fiatal segítkezett a beterítésnél. Öröm volt számunkra megtapasztalni segítőkészségüket.  Az összefogás ereje szerencsére ragadós, mert az Ifisek a nyugdíjasok példáját követve maguk is tartanak majd egy vacsorás összejövetelt február első szombatján. Az este a szokásoknak megfelelően most is jó hangulatban telt el.

Videó összeállítás az estéről:

Megszakítás