^elejére

foto1 foto2 foto3 foto4 foto5
foto5

Út átadás

Betűméret növelése

7 km-es szakaszon felújították a Kardoskutat Hódmezővásárhellyel összekötő csaknem 30 km-es utat. Az építkezés ezzel véget ért. De nem azért, mert nincs rá elegendő pénz, hanem mert az ottani élővilágot nem szeretnék károsítani. Az út felújításával nem lesz nagyobb a forgalom, sőt a 7 km-es szakaszon csak 40 km/h-s sebességgel lehet haladni.


Virág Mihály (Magyar Közút Kht. megbízott területi igazgató) : Aki Hódmezővásárhelyre akar menni, az menjen Orosházáról a 47-es úton. Aki ide akar jönni és meg akarja nézni a természetnek ezen értékeit, nekik épült igazából ez az út, hogy ezt feltárjuk, és könnyedén, modern körülmények között megközelíthessék.


Ramasz Imre (Kardoskút polgármestere) : A cél, hogy egy megfelelő látogatóközpont létesüljön, megvalósuljon az élőhely program, amely lehetővé teszi, hogy az idelátogatók közvetlen közelről megfigyelhessék a madarakat, az élővilágot. Bejárhassák a területnek azt a részét, amely erre a célra kiépül.


Polgármester úr ebben a tájvédelmi körzetben látja a település jövőjét. A fehértó ugyanis több, Magyarországon honos, illetve vándormadár élő és pihenőhelye. Vagyis ezen a területen minden adott egy természetvédelmi bemutatóközpont létrehozásához.


A tervek között egyébként kerékpár utak, és sétáló útvonalak kiépítése is szerepel. Valamint nem utolsó sorban a falusi turizmushoz is szeretnének minden feltételt megteremteni.

Az ünnepélyen megjelentek többek közt a helyi képviselő testület tagjai, Fetser János Orosháza polgármestere, a Magyar Közút Kht. képviselői, a Betonút Rt képviselői, az M1 szegedi körzeti stúdiója, az MTI, valamint több újság fotósa, újságírója.

Az átadás a Fehértó étteremben ért véget, ahol egy svédasztal várta az ünnepélyen megjelent vendégeket.

Egy pár adat :


Támogató szervezet : Regionális Fejlesztési Operatív Program

Főkedvezményezett : Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóság

Kivitelező : Betonút Szolgáltató és Kivitelező Rt.

Műszaki ellenőr : Főber Rt.


A project  az EU társfinanszírozásával az Európa Terv keretében valósult meg.

 





Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

FacebookTwitter

Copyright 2017  Kardoskút