^elejére

foto1 foto2 foto3 foto4 foto5
foto5

Sakkal folytatták a versenyt

Betűméret növelése

Egy a szerencsére talán jobban alapozható verseny - az ulti - után március 7-én a szellemet megmozgató sportággal folytatódott a Lantos György igazgató úrról elnevezett sportverseny sorozat.

A regisztrációt követően 17 táblánál kezdődött meg a 9 fordulós verseny 2x15 percben. 6 település 35 versenyzője mérte össze tudását a sakktáblák felett. A versenyzők életkora az előző évekhez hasonlóan igen széles skálán mozgott, hiszen a legfiatalabb versenyző alsó tagozatos iskolás, míg a legidősebb - tavalyi évhez hasonlóan - a kardoskúti Tóth Árpád aki már a nyolcvankettedik évén is túljár. Árpi bácsi elmondta, hogy - készülvén a következő sportágra - magával hozta pingpong ütőjét is, hogy szoktassa azt  a légkörhöz. Délután három órára összesítették a pontszámokat.

A XII. Lantos György Emlékverseny sakk sportágának végeredménye:

Összetett:


I. Kiss Ferenc 7 pont
II. Váczi Sándor 7 pont
III. Sáfrán István 6,5 pont
IV. Oláh Tibor 6,5 pont
V. Tokai János 6 pont
VI. Bacsur Imre 6 pont

Helyi versenyzők rangsora:


I. Héjja Bálint
II. Héjja András
III. Dunai Attila

Legidősebb versenyző: Tóth Árpád
Legfiatalabb eredményes versenyző: Béres Bencze és Vígh Antal

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

FacebookTwitter

Copyright 2017  Kardoskút