^elejére

foto1 foto2 foto3 foto4 foto5
foto5

Disznótor

Betűméret növelése

További fotókért kattintson a fenti képre. (Fotók: Kocsis Péter)

A Kardoskúti Faluszépítő és Turisztikai Egyesület november 28-án tartotta hagyományos András-napi disznótoros rendezvényét. A rendezvény idejére az időjárás is kegyes volt hozzánk, hiszen András-nap környékén remek időt fogtunk ki.
Egyesületünk tagjai korán reggel kezdték a napot és késő délutánig azon dolgoztak, hogy településünk lakói jó hangulatban együtt töltsenek néhány órát. Az eddigi visszajelzések alapján sikerrel tették ezt. A hangulatot Székkutasról Labozár Antal és zenekara fokozta nagyszerű muzsikával. A több mint százhúsz fő jó étvággyal fogyasztotta el az elkészített hurkát, kolbászt és húsos káposztát. A rendezvény ideje alatt egész nap büfé állt a vendégek rendelkezésére.
Köszönet az egyesület tagjainak , az egyesületen kívüli segítőknek, a Móra Ferenc Művelődési ház dolgozóinak  és támogatóinknak, akik nélkül ez a rendezvény nem valósulhatott volna meg.

Kocsis Péter
FacebookTwitter

Copyright 2017  Kardoskút