^elejére

foto1 foto2 foto3 foto4 foto5
foto5

Falugyűlés

Betűméret növelése

Első helyen az intézmények zavartalan működésének biztosítása áll.

 

2006. február 12-én 18 órai kezdettel 50 érdeklődő előtt kezdődött meg az idei falugyűlés a művelődési házban. Ramasz Imre polgármester úr bevezetőjében köszöntötte az új testületet, majd a 2006-os évre kitűzött célok teljesítéséről beszélt.


Eredményes költségvetési évet zárt az önkormányzat. A sikeres pályázatoknak köszönhetően több fejlesztés megvalósulhatott, amelyekből néhány:

- útfelújítás

- kerékpárút felújítása,

-  művelődési háznál lévő szolgálati lakás teljes felújítása

- korszerű számítógépek vásárlása az általános iskola része, valamint egy nyelvi labor kiépítése, gázkazán csere

- Pusztaközponton az Oncsa sorra ivóvíz hálózat kiépítése
- önkormányzati elővásárlási joggal élve termőföldvásárlás
- átereszek elkészítése


A 2007-es év költségvetésére a kormány megszorító csomagja - más településekhez hasonlóan-  itt is rányomja bélyegét. Lényegesen kevesebb pénzből gazdálkodhat az idén a testület. A költségvetés tervezet elsődleges szempontja, hogy az intézményeknek továbbra is rendelkezésére álljanak a pénzeszközök a zavartalan működéshez. Két alternatíva közül dönthet a testület:


- egy visszafogottabb költségvetés elfogadása esetén kisebb felújítási munkák mellett nagyobb tőketartalékkal nézni a jövő felé - esetleg egy dinamikus fejlesztést támogató költségvetés mellett dönteni, amely esetben nagyobb beruházások jöhetnek létre az idén. Viszont kevesebb pénz marad a jövő évre átvihetőből.


Mindkét költségvetés tervezet mellett állnak érvek és ellenérvek. Az idén még a településünk rendelkezésére áll az a 120 millió forint, amely az iparűzési adóból folyik a költségvetésbe. Az iparűzési adó jövője azonban bizonytalan. Ennek az óriási pénzösszegnek a megvonását igencsak megérezné a település.


Az idei évre tervezett felújítási, korszerűsítési tervezetből néhány:


- a Petőfi utca Arany János utcai kereszteződésétől a polgárvédelmi bázis felé a közvilágítás teljes kiépítése. Jelenleg csak minden második oszlopon található lámpatest


- újabb négy, esetleg öt belterületi út aszfaltozása (Rákóczi sor, Rózsa utca, József Attila utca.,Móricz Zsigmond utca, Napsugár utca.)


- pusztaközponti olvasókör és szolgálati lakás teljes felújítása

- a művelődési ház esetleges pályázati pénzből történő korszerűsítéséhez a tervdokumentum elkészíttetése.


- "Ételed az életed" 300.000 Ft. pályázaton nyert pénz bevonásával  a müv. ház konyhájának az ANTSZ elvárásainak is megfelelő felújítása.


- sikeres pályázat esetén Kardoskutat Orosházával összekötő 4,6km hosszú kerékpárút létrehozása. Ennek ez évi megvalósulására csekély az esély

- általános iskola bejárati ajtóinak cseréje.


Az általános iskola is nehéz helyzetbe került az új közoktatási törvény miatt. Mivel összesen alig 50 tanulója van a 7 működő osztálynak, semmiképpen nem maradhat fennt önálló intézményként 2008. szeptember 1-től. Jelenleg még szabadabban van lehetőség változtatni a meglévő struktúrán. Ezért már az idén keresni kell a legmegfelelőbb lehetőséget és nem megvárni a törvény szabta határidőt. Egy olyan intézményt kell keresnünk aki egy korrekt partnere lehetne a kardoskúti iskolának. Jelenleg a társulás lehetőségének keresése van folyamatban. Elsődleges szempont a gyermekek helyben tartása. Ennek viszont egyre kevesebb az esélye. Reálisnak tűnik az alsó tagozat megtartása. Nem pénzügyi hanem törvény szabta kényszer miatt kell ezeket a lépéseket megtenni.


A beszámolót követően az érdeklődők tették fel kérdéseiket, amelyből néhány:

- Sok a kóbor kutya a településen.

- Sajnos nem igazán tud mit kezdeni az Önkormányzat ezzel a problémával amely már évek óta visszatérő gond. Igazi megoldást találni csak közösen a lakókkal együtt lehetne, akik nem minden esetben partnerei a hivatalnak. Bírságolni van lehetőség de ehhez az kell, hogy a feljelentő két tanúval jelenjen meg a jegyzőnél, aki az írásos bejelentés után tud intézkedni. Az állattartási törvények miatt egy menhely létrehozása óriási pénzt emésztene fel.

- Szelektív hulladékgyűjtés.

 - Pályázati pénzeket jelenleg nem lehet kapni ezen a téren de hamarosan változás fog történni és akkor kiépítésre kerülhetnek nálunk is a hulladék szigetek.


- A mázsaház felújítása.

- Ez szintén egy olyan kérdés amely a szigorú EU követelmények miatt kivitelezhetetlen. Milliókat kellene ráfordítani és a visszatérülése ennek kizárt a csekély állattartás miatt.

- Kossuth utcán lévő akácfák életveszélyesek.

- Nemrégiben történt az akácfák felgallyazása. Az ekkor történt vizsgálat nem derített erre fényt. Újbóli vizsgálat következik, amely ha indokolja kivágásra kerülhetnek a fák. Helyükre fiatal facsemeték kerülnének.


Mindent egybevéve az idei évben még talán nem érezzük a megszorító intézkedések hatását. Tovább fejlődhet, korszerűsödhet a falu. Jó ötletek szerencsére vannak, már csak véghez kell(ene) vinni őket. Sok sikert hozzá.

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

FacebookTwitter

Copyright 2017  Kardoskút