^elejére

foto1 foto2 foto3 foto4 foto5
foto5

Éremgyűjtő Klub indult a művelődési házban

Betűméret növelése

Október 24-én délután Verasztó Ferenc tartott baráti hangulatú ismerkedést a pénz kialakulásának történetéről. A délután folyamán a  numizmatika világába kalauzolt el minket érdeklődőket. Amit szóban megismertünk, s könyvekben átnéztünk, azt a beszélgetés végén Feri bácsi meg is mutatta nekünk. Elcsodálkoztunk, hogy milyen szép gyűjteménnyel rendelkezik a Kardoskútról elszármazott gyűjtő. Nagy beleéléssel mesélt nekünk azokról az évekről, amikor még nem igazán lehetett valakinek ilyen hobbija, ha szabad ezt a kifejezést az ő esetében használni. Ő is egyszerűen kezdte a gyűjtést. Mindig azt hangoztatja, hogy csak a szomszédba kell menni vagy a régi szekrényfiókok alját megnézni, hogy találjunk egy kis kincset. Sokszor nagyon ritka példányok kerülnek így elő váratlanul. A szerencse is hozzásegítheti az embert ahhoz, hogy a keresett érme egyszer csak a lába előtt heverjen. Így lelt Feri bácsi is régebben egy várva-várt fémpénzre, ami éppen a sorozatából hiányzott. Csak nyitott szemmel kell járnunk! Természetesen a nagy gyűjtők már börzékre járnak. Feri bácsi is tagja a Magyar Éremgyűjtők Országos Egyesületének. Legközelebb novemberben utazik fel Budapestre, ahol kisebb-nagyobb üzletek is köttetnek. És hogy már e sorok írója is egy kicsit dicsekedjen, éppen ma jutottam hozzá egy különleges papír emlékpénzhez a Kardoskúti Postán. Az 1956-os Forradalom emlékére - talán 5.000 példányban- kiadott 500 Ft-os birtokosa lettem. Legközelebb már erről az emlékpénzről és a sorozat többi tagjáról is megkérdezhetjük Feri bácsit. A következő találkozónk november 17-én lesz fél négytől a művelődési házban.

 

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

FacebookTwitter

Copyright 2017  Kardoskút